A Déli-sark Amundsent ünnepelte

A Déli-sark sajátságos módon emlékezett meg „felfedezőjéről”. -78 ⁰C-t mutatott ma ott a hőmérő… 1872-ben született Roald Engelbregt Gravning Amundsen (Borge, 1872. július 16. – ismeretlen 1928. június 18.).

A történelemben előforduló érdekes véletlen egybeesések egyike, hogy a sarkvidékek két legjelentősebb norvég felfedezője, Fridtjof Nansen és Roald Amundsen egyazon korban élt. Amundsen tizenegy évvel Nansen után, 1872-ben született a délkelet-norvégiai Sarpsborg városának közelében. Eredetileg orvosi pályára készült, de ezirányú terveit feladva úgy döntött, hogy inkább a sarkkutatásnak szenteli életét. Képzett tengerészként először egy, az Északi-sark felé tartó kereskedőhajó fedélzetén szolgált, majd a “Belgica” első tisztje lett. Ez a hajó 1897 és 1899 között elsőként telelt át az Antarktiszon.

A sarkköri utazásokon szerzett tapasztalatok elegendő magabiztossággal vértezték fel Amundsent, hogy megkísérelje azt, ami 300 év leforgása alatt még senkinek sem sikerült: útra készült, hogy megtalálja az északnyugati-átjárót. A felfedezők régóta sejtették, hogy az észak-amerikai kontinenstől északra létezik egy átjáró, amely összeköti Európát és Ázsiát, de addig egyetlen hajósnak sem sikerült teljes hosszában végighaladni rajta. Amundsen erre az útra egy 45 tonnás, robusztus konstrukciójú hajót vásárolt, amely a “Gjøa” nevet kapta és amely nem csak vitorlákkal, hanem egy 13 lóerős motorral is fel volt szerelve. A “Gjøa” 1903 nyarán indult útnak az Oslo-fjordból, hatfős legénysége készen állt arra, hogy átszelje az úszó jégtáblákkal borított északnyugati-átjárót.

Az expedíció sikeresnek bizonyult, és 1906 nyarán a “Gjøa” elérte az átjáró legtávolabbi pontját is. Útközben a legénység rengeteg tudományos megfigyelést végzett, a legfontosabb adatokat a Föld mágnesességével, valamint a mágneses Északi-sark pontos helyével kapcsolatban gyűjtötték. Ezenkívül néprajzi anyagot állítottak össze az átjáró mentén élő eszkimó népességről is.

Az expedíció sikerén felbuzdulva Amundsen figyelme az Északi-sark felé fordult. Eredetileg úgy tervezte, hogy hajójával a jégbe fagyva telel át a Berring-szorostól északra fekvő területen, de vállalkozásához nehezen talált anyagi támogatót. 1909 szeptemberében érkezett a hír, hogy két amerikai, Robert Peary és Frederick Cook elérték az Északi-sarkot. Ezután Amundsen ugyan elhalasztotta az északi-sarki expedíció tervét, ám eközben már újabb ambíciózus tervet dédelgetett: elszánta magát, hogy elsőként jut el a Déli-sarkra, megelőzve Robert Falcon Scottot, aki ekkor már úton volt egy nagy déli-sarki expedíció élén.

Augusztusban Amundsen délnek indult a “Fram” fedélzetén, melyet Nansen bocsájtott felfedezőtársa rendelkezésére. Ebben az időben a hajóknak még meg kellett kerülniük a Horn-fokot, hogy áthaladhassanak a Berring-szoroson, így senki sem sejtette, hogy Amundsen tervei alapjaiban megváltoztak.

Amikor a hajó kikötött Madeira szigetén, Amundsen közölte az expedíció tagjaival, hogy észak helyett délnek tartanak. Scott táviratban értesült arról, hogy a norvég csapat is a Déli-sark elérését tűzte ki célul. Az elsőségért folytatott drámai versenyfutás máig lenyűgözi a sarkkutatás története iránt érdeklődőket.

Amundsen a Bálna-öbölnél állította fel táborát. Ez földrajzi értelemben közelebb volt a Déli-sarkhoz, mint Scott kiindulási pontja McMurdónál, azonban a Bálna-öböl és a Déli-sark között fekvő terület ismeretlen terep volt Amundsen számára, míg Scott a honfitárs Shackleton által 1908-ban kijelölt csapáson indulhatott el. Amundsen négy társával, négy szánnal és 52 kutyával 1911. október 19-én hagyta el a bázistábort, útján egyetlen cél vezérelte: mielőbb el kell érnie a Déli-sarkot. Ez két hónappal később valósult meg, az öt héttel utána érkező Scott már csak Amundsen és kimerült társai sátrát és a norvég zászlót pillanthatta meg elsőként.

A norvég zászlót 1911. december 14-én tűzték ki a Déli-sarkra. A norvég expedíció átszelte a veszélyes Ross-jég végtelen jégpáncélját és elért egy gleccserekkel szabdalt hegylánc lábához. A továbbhaladás kockázatos volt, de rátermettség és egy adag szerencse segítségével a csapat felmászott a Heiberg-gleccserre, átkelt a hegyláncon és eljutott ahhoz a fennsíkhoz, amely a Déli-sarkhoz vezetett.

A déli-sarki expedíciót követően Amundsen számára már nem maradt más, hasonlóan jelentős kihívás, de még egy nagy feladat teljesítése várt rá: repülőgéppel szeretett volna felfedezőútra indulni a Jeges-tenger felett. Az álom 1925-ben valósult meg, amikor merész expedícióra indult két hidroplánnal, melyek az N24 és az N25 nevet kapták. Az út során mindkét gépnek kényszerleszállást kellett végrehajtania az északi szélesség 88° -án, de az egyiket a csapat tagjainak sikeült megjavítania, így három héttel később épségben visszatérhettek a Spitzbergákra.

http://youtu.be/1d8NitQDYkE
Amundsen hidroplán-expedíciójának anyagi hátterét az amerikai Lincoln Ellsworth biztosította, aki egyben részt is vett a felfedezőúton. A következő évben Amundsen Ellsworthszel és az olasz Umberto Nobilével együtt újabb expedícióra indult a “Norge” (Norvégia) léghajó fedélzetén, útjuk a Spitzbergáktól az Északi-sark érintésével egészen Alaszkáig vezetett. A felfedezők addig ismeretlen területek felett repültek céljuk felé, és ezzel az utolsó fehér folt is eltűnt a világtérképről.

Amundsen egész életét a sarkkutatásnak szentelte, melyhez még halálával is hű maradt. 1928-ban Nobile újabb sarkvidéki léghajóútra indult, ezúttal a “Norge” testvérhajója, az “Italia” fedélzetén, expedíciójának azonban nyoma veszett. Amundsen csatlakozott a keresőcsapathoz, de az olasz léghajót végül egy másik csapat találta meg. Nobilét megmentették, ám Amundsen és társai soha többé nem tértek vissza.

(Forrás: Norvégia hivatalos honlapja)