Exkluzív a bősi erőmű gyomrából
A Bősi Vízerőmű Szlovákia legnagyobb vízerőműve. Az erőműben most épp karbantartás zajlik, ezért Szabó Róbert meg tudta mutatni munkatársunknak, Bodó Imrének az erőművet úgy, ahogy csak nagyon ritkán látható. A bősi erőmű évi termelése annyi, mint a többi szlovákiai vízerőmű termelése együttvéve, vagyis 2,4 – 2,6 TWh. Ez Szlovákia összes villamosenergia-termelésének közel 10%-a.
A vízlépcsőrendszer története a XX. század harmincas éveiben kezdődött, amikor a Duna-menti országok kormányai foglalkozni kezdtek a Duna hajózhatóságának javításával és azzal, hogy a szabályozás egyúttal vízi energia termelésére is lehetőséget biztosítana. 1956. április 30-án a Kölcsönös Gazdasági Segítségnyújtás Tanácsa (KGST) határozatot hozott a Duna Pozsonytól a Fekete-tengerig tartó szakaszának ún. komplex hasznosításáról, amelyben már szerepeltek energetikai célú vízlépcsők is.
[mappress mapid=”73″]