Gombaszögi Nyári Tábor: 5 perc hírnév
Láttak már babapelenkázó versenyt? Lelték már örömüket a rögtönzésben? Spontán produkciók a Gombaszögi Nyári Tábor színházi sátrában.
„A műsort a Gurigongo találta ki a Jókai Napok közönségének szórakoztatására pár évvel ezelőtt. Amikor elindítottuk, a fene se gondolta volna, hogy akkora siker lesz, mint amilyen lett. Megpróbáljuk hát ellőni a táborban is. A lényeg tömören: bárki (azaz BÁRKI) színpadra léphet egy öt perces produkcióval (dallal, verssel, muzsikával, bár láttunk már számtalan standupot, sőt néptáncot, hajbefonást meg sztriptízt is). 5 perc után kegyetlenül elhallgattatjuk a fellépőket, a közönség pedig ujjongva tapsol. A hangulatot némileg fokozza a két sokat próbált műsorvezető, Laboda Robi és Tóga. A műsorba jelentkezni a színházi sátor stábtagjainál lehet személyesen (pl. a programok előtt-után, a kocsmaasztalnál, a zuhanyozóban, az esti koncerteken, mindegy). A fellépők a táborlakók megbecsülésében részesülnek, és ha tetszettek a nézőknek, némi aprópénzt is kereshetnek.”