Az élet művészete – Müller Péter Komáromban

Müller Péter Fotó © Vaskarika.huAz  Authentica Kultúra Határok Nélkül szervezésében találkozót tartanak Az élet művészete címmel Müller Péter tart előadást Komáromban a Matica-házban október 19-én 19 órától.

Ízelítőül egy videó, amelyet Müller Péter tett közzé a videómegosztón szeptemberben a következő ajánlással: „Ha elolvasod a »Férfiélet, női sors« című könyvemet, feltétlenül nézd meg ezt a videót. Főleg Hernádi Juditot nézd. A szeme, az arca, a gondolatai, s ahogy beszél hozzám, többet mondanak, mint amit le lehet írni.”  

„Müller Pétert valószínűleg senkinek sem kell bemutatni, hiszen napjaink legnépszerűbb, legolvasottabb magyar írójáról van szó, akinek Jóskönyve eddig több mint háromszázezer, Szeretetkönyve pedig több mint kétszázezer példányban fogyott el. A szerző érdekes módon mégis úgy gondolja, hogy az igazán fontos dolgokat kizárólag élőszóban lehet átadni. „A betű öl, a lélek megelevenít” – idézi gyakran Pál apostolt. Talán ez az oka annak, hogy előadásai gyakran még könyveinél is nagyobb élményt jelentenek, hiszen ilyenkor hallani és látni lehet azt is, ami leírhatatlan. Tekintetét, gesztusait, érzéseinek és hangulatainak eleven lüktetését.

Ő maga úgy érzi: minden alkalommal embersége, hitelessége vizsgázik a közönség előtt, a nézők pedig egy izgalmas érzelmi hullámvasútról számolnak be, hiszen Müller varázslatos előadó, aki mélységekbe és magasságokba egyaránt képes magával ragadni hallgatóit, és az »együttlélegzés« különös légkörét hozza létre. Ezért sokan mesélik, hogy egy több száz fős előadás után is személyes, csak nekik szóló élménnyel távoznak.”

Fotó: Vaskarika.hu

További hasonló témájú videók