Bíborpiros szép rózsa – Bartalos Tímea, Nagymegyer
A nagymegyeri Bartalos Tímea produkciója a 2013. november 23-án Dunaszerdahelyen megtartott IX. Bíborpiros szép rózsa népzenei vetélkedő országos döntőjén. A versenyt a Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Művelődési Intézete főszervezőként és szakmai rendezőként kilencedik alkalommal hirdette meg. https://vimeo.com/81375770
Csoport / Egyén: Bartalos Tímea
Település: Nagymegyer
Sáv: ezüst
Vezető / Felkészítő: Varga Éva
Csoport fenntartója:
Korcsoport: 1
Kategória: népdal (szólista)
Műsorszámok: Csallóközi dudanóták
Ezt vallják magukról:
Tímea a Nagymegyeri Bartók Béla Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola hatodik osztályos tanulója. Már első osztályos korától lelkes tagja az Igricek népdalkörnek. Szólistaként harmadikos kora óta bontogatja szárnyait. Több alkalommal részt vett a győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola által szervezett népdalversenyen, ahol tavaly az előkelő első helyezést érte el.
A VETÉLKEDŐ CÉLJA:
Bíborpiros szép rózsa címmel immár kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a szlovákiai magyar népzenekedvelők és művelők országos seregszemléje, vetélkedőszerű megmérettetése. A vetélkedősorozat célja, folytatva az egykori, mára már fogalommá vált Tavaszi szél eszméit, országos fórumot biztosítani népdalénekesek és népdalkörök, valamint népzenei hangszerszólisták és zenekarok részére. Célunk a népzenei mozgalom szakmai támogatása, ösztönzése és fejlesztése. A szakma vélemény-nyilvánításai az egyes fordulók alkalmával visszajelzésül szolgálhatnak a résztvevők számára, megerősítve vagy irányt mutatva további tevékenységükhöz.