Bíborpiros szép rózsa – Korpás Réka, Révkomárom

Korpás Réka, RévkomáromKorpás Réka előadása a IX. Bíborpiros szép rózsa népzenei vetélkedő országos döntőjén. A versenyt a Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Művelődési Intézete főszervezőként és szakmai rendezőként kilencedik alkalommal rendezte meg 2013. november 23-án Dunaszerdahelyen. 

Csoport / Egyén: Korpás Réka
Település: Révkomárom
Sáv: arany
Egyéb díj: Továbbjutás a Vass Lajos Népzenei Verseny Kárpát-medencei döntőjébe
Vezető / Felkészítő: 
Csoport fenntartója:
Korcsoport: 2
Kategória: népdal (szólista)
Műsorszámok: Segélj el; Uram Isten Ne aludj el
Ezt vallják magukról:
Óvodás korom óta szívesen énekelek. Az iskolakezdéstől tanáraim gyakran küldtek népdalversenyekre. A Bíborpiros szép rózsa korábbi két versenyén is sikerült az országos döntőig is eljutnom. A Zene határok nélkül c. tehetségkutató seregszemlén első helyezést értem el. Részt vettem továbbá az „Ismerd meg világ a magyar tehetséget!” c. vetélkedőn és még egyéb kisebb versenyeken. Példaképeim közé tartozik Korpás Éva és Écsi Gyöngyi, akik nem egyszer segítettek a felkészülésben.

A VETÉLKEDŐ CÉLJA:

Bíborpiros szép rózsa címmel immár kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a szlovákiai magyar népzenekedvelők és művelők országos seregszemléje, vetélkedőszerű megmérettetése. A vetélkedősorozat célja, folytatva az egykori, mára már fogalommá vált Tavaszi szél eszméit, országos fórumot biztosítani népdalénekesek és népdalkörök, valamint népzenei hangszerszólisták és zenekarok részére. Célunk a népzenei mozgalom szakmai támogatása, ösztönzése és fejlesztése. A szakma vélemény-nyilvánításai az egyes fordulók alkalmával visszajelzésül szolgálhatnak a résztvevők számára, megerősítve vagy irányt mutatva további tevékenységükhöz.

További hasonló témájú videók