A csehszlovákiai magyar kitelepítések – Never again 1945–1948!
A vágkirályfai művelődési ház emeleti terme ad helyet a „Never again 1945–1948!” (Soha többé 1945–1948!) című kiállításnak, amelyhez bevezetőt Fehér Csaba, a kiállítás kurátora mondott.
„A kiállítás anyagát képező korabeli fénykép-reprodukciókat tablókon Fehér Csaba muzeológus, a komáromi Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeumának frissen felmentett igazgatója állította össze, s a tárlat már tavaly látható volt a komáromi múzeum falai között. Az időközben már Brüsszelt is megjárt tablókiállítással kapcsolatban egyébként már Dušan Čaplovič, a szlovák kormány kisebbségekért felelős alelnöke is hallatta szavát. A SITA hírügynökség értesülése szerint történelemhamisításnak tartja a hatvan évvel ezelőtti deportálásokról szóló kiállítást. Szerinte a Soha többé című kiállítás elhallgatja, hogy Szlovákia és Magyarország között lakosságcsere ment végbe, így az itteni magyarokat nem a kollektív bűnösség alapján deportálták. Čaplovič álláspontjában kifejtette, hogy a rendezvény szándékosan elferdíti a szlovák–magyar történelmi kapcsolatokat és feléleszti az ellentéteket a két nép között.” (Forrás: Paraméter.sk, 2007 . november 4.)
Emlékkonferenciát tartottak Vágkirályfán A csehszlovákiai magyar kitelepítések címmel. Az előadások sorát Szarka László történész, egyetemi docens nyitotta meg „A hontalanság éveinek története és emlékezete” című nagy hatású beszédével.
Popély Gyula történész professzor „Esterházy János, a felvidéki magyarság mártírja” című előadása.
https://vimeo.com/88257740
A konferenciát megelőzően a falu központjában az üldözöttek, a jog- és vagyonfosztottak, a csehországi kényszermunkára hurcoltak, szülőföldjükről elűzöttek emlékére emléktáblát avattak.
Ezt követően Bergendi Ferenc polgármester mondott ünnepi beszédet.
Popély Árpád történész „Csehszlovák nemzetállami törekvések a II. világháború után” címmel tartott előadást.
Végül Pukkai László tanár, történész „A jogfosztottság évei a Mátyusföldön, Vágkirályfán” című előadását hallhattuk.
Az emeleti teremben ezt követően megnyílt a „Soha többé” című kiállítás, majd a budapesti Gór Nagy Mária Színitanoda növendékeinek megrázó összeállítása következett.
(Sorozatban)