A XVI. Kodály Napok gálája – Zobor Hangja Vegyeskar
A szlovákiai magyar felnőtt kórusok országos versenye, a Kodály Napok pompázatos gálaműsorral és díjátadóval zárta kapuit.
1971-ben az énekelni szerető koloniak gondoltak egy nagyot: alakítanak egy kórust. Dunajský Géza karnagy segítségével valósították meg álmukat. 1972-ben felvették a Zobor Hangja nevet. 7 évvel később Dunajský Géza helyét Dr. Šimek Viktor vette át. Számos koncertet adtak Kolonban és a környék falvaiban, de távolabbi járásokban és Magyarországon is. 1990-ben 9 éves pihenő következett. 2004-ben Brath Gabriella vette át a karnagyi pálcát, majd 2007-től Balla Viktória, Tóth Hajnalka és Varga Imre vezette a kórust.
A legutolsó, 2011-es jubileumi XV. Kodály Napokon a kórus aranykoszorús minősítést szerzett, karnagyuk, Tóth Hajnalka pedig elnyerte az Ígéretes fiatal karnagy különdíját.
Ugyanez év júliusában a III. Zoboralji Nemzetközi Kórusfesztivál keretén belül a vegyeskar megünnepelte megalakulásának 40. évfordulóját.
A kórus itthoni és külföldi koncertjeivel sikeresen öregbíti az immár 901 éves Kolon hírnevét.
Jelenlegi karnagyuk Csáky Antal.
• • •
A 3 évente megvalósuló seregszemle a felvidéki kórusok legnagyobb összejövetele. Az értékelő versenyt a CSEMADOK Országos Tanácsa megbízásából 2014. május 16-18-án Galántán, a XVI. Kodály Napok keretében rendezte a CSEMADOK Galántai Területi Választmánya, a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága, valamint a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet.
A versenynapon – jobb hangminőségben – rögzítettük a kórusok versenykoncertjeit. Ezeket is hamarosan műsorunkra tűzzük, még folyik a feldolgozás.
A zsűri tagjai:
- Kertész Attila címzetes egyetemi docens, Liszt-díjas karnagy, a Magyar Kodály Társaság elnökségi tagja (Pécs) – elnök
- Erdélyi Ágnes énektanár-karvezető, a KÓTA – Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége a Művészeti Bizottságának tagja (Veszprém)
- Hartyányi Judit ny. egyetemi docens, a Magyar Kodály Társaság társelnöke, karnagy (Budapest)
- Kneifel Imre, a székesfehérvári Kodály Zoltán Ének- Zenei Általános Iskola és Gimnázium igazgatója
- Tóth Ferenc Liszt-díjas karnagy, a KÓTA tiszteletbeli elnöke (Komló)
[mappress mapid=”75″]