Komáromból a Selye János Egyetemről érkezett a versenyre Hipik Júlia, aki az V. kategória prózamondói között versenyzett. George Bernard Shaw: Szent Johanna című írását mondta el Aranysávos
Bjørn Cato Funnemark norvég politológussal, emberi jogi szakértővel, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjének birtokosával Molnár Imre történész beszélget Martoson.
Mgr. Orlovský Erzsébet Kistárkányból érkezett a versenyre és az V. kategória versmondói között versenyzett. Petőfi Sándor: Élet vagy halál! című versét mondta el.
Pósa Lajos napot tartottak a Bátkai Alapiskolában. Tallián Mariann és Lázár Balázs színművészek a Pósa Lajos napon Bátkában a mesejátékok szünetében tánctanulással is szórakoztatták a gyerekeket.
Nagykaposon 2014. július 1-jén We are here – Show Yourself! Kettő az egyben! címmel tehetségkutató versennyel összekötött koncertsorozat zajlott a Művelődési Házban. A versenyt követő koncerten lépett fel a Illés Anna – Bari Fatima kettős is.
Pozsony mellől, Félből érkezett a versenyre Farkas Melinda, aki az V. kategória prózamondói között is versenyzett. Jack Bradley: A HIV hitves című írásának részletét Aranysávos minősítéssel adta elő és előadásával
Aranysávos minősítést és első helyezést ért el a prózamondók III. kategóriában a nyárasdi Köles Bence. Z. Németh István: Arcizomlázadás című prózáját adta elő a versenyen.
Nagykaposon 2014. július 1-jén Show Yourself – Mutasd meg önmagad! címmel tehetségkutató verseny zajlott a Művelődési Házban. Az igazi nyáresti szórakozáson a tehetséges fellépők között mutatkozott be Ferkó Dániel is.
Nagykaposon 2014. július 1-jén Show Yourself – Mutasd meg önmagad! címmel tehetségkutató verseny zajlott a Művelődési Házban. A fellépők között mutatkozott be a Kilowatt zenekar is.
Mgr. Orlovský Erzsébet Kistárkányról érkezett az idei versenyre és az V. kategória prózamondói között is versenyzett. Szalatnai Rezső: Háromévi vakáció című esszéjét mondta el előadásával Ezüstsávos besorolást nyerve.
Pósa Lajos napot tartottak a Bátkai Alapiskolában. Az esemény első részében egy pedagógiai projekt végeredményét láthatjuk. Az alsó tagozat tanárai és tanulói fél évig készültek, kiválasztottak egy-egy Pósa Lajos mesét, melyet dramatizáltak
Idén az Almágyi Óvoda és Alapiskola adott otthont annak a találkozónak, mely a Gömörből/Nógrádból jöttünk, mesterségünk címere témát járta körül. Az Almágyi Óvoda és Alapiskola gyermekei
Nagyidáról érkezett a versenyre Demko András mérnök, aki az V. kategória prózamondói között versenyzett. Tóth László: Kis traktátus egy nagy szerelemről című írását mondta el Aranysávos minősítéssel.