Ma este Pozsonyban a Felföldi levelek
Ma este Pozsonyban 19 órától az Ifjú Szivek Táncszínház színpadán ismét látható az előadás. 2015-ben a Felföldi leveleket új tételekkel, új tájegységek táncaival, megújult kosztüm és látványvilággal állította újra színpadra az együttes.
A Felföldi levelek a történelmi Magyarország északi részének, a mai Szlovákia területének hagyományos tánckultúráját mutatja be Bartók Béla, Kodály Zoltán, Petőfi Sándor és Márai Sándor írásainak felhasználásával. A táncszínházi előadás a zeneszerző-gyűjtő, költő és író szemén keresztül láttatja a XIX-XX. század fordulójának és a múlt század első évtizedeinek Felföldjét. Az elhangzó levelekben a szerzők gyűjtő munkáikról, utazásaikról, valamint a területhez, az ott élőkhöz fűződő viszonyukról vallanak. A zene, a tánc, a népviselet és az elhangzó szövegrészletek egysége felidézi azt a kort, azt a hangulatot, melyben ezek a táncok természetes közegükben éltek. Az előadás során átfogó, emberközeli kép elevenedik meg a századforduló Felföldjéről, melynek vidékei földrajzi és tánctörténeti szempontokat figyelembe véve kerülnek bemutatásra. A műsor magyar, szlovák, cigány, ruszin, zsidó zenéket és táncokat dolgoz fel, hűen tükrözve a terület etnikai sokszínűségét és érzékeltetve az egyes nemzetek tánckultúrájának egységességét.
Az Ifjú Szivek Táncszínház 2005-ben mutatta be először Felföldi levelek c. műsorát. Hégli Dusan koreográfiájával közel százszor állt színpadra a társulat, az előadást több mint 20 000 néző látta az évek során.
A darab alkotója szerint „A Levelek mérföldkő. 27 éve foglalkozom a Felföld táncaival. Néha jót tesz, ha az ember megáll egy pillanatra és az évek alatt összegyűjtött tapasztalatait egy-egy témával kapcsolatban összegzi és újragondolja. 2005-ben ez megtörtént. Újra itt az idő.”
Jegyelővétel: www.ticketportal.sk
• Az Ifjú Szivek Táncszínház a Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztiválon Pozsony és Székesfehérvár együttműködésének zálogaként szerepelt. A partnervárosok egyre erősödő kooperációjának köszönhetően az Ifjú Sziveket több mint 7500 színházkedvelő tapsolta meg öt nap alatt az István királyt ünneplő rendezvényen.
(Az Ifjú Szivek videója és fotója)
IFJÚ SZIVEK TÁNCSZÍNHÁZ
Az együttest 1955-ben alapították, 2000-től működik hivatásos társulatként. Az Ifjú Szivek Táncszínház a kárpát-medencei magyar néptáncmozgalom, a szlovákiai magyar kulturális élet és táncművészet egyik jelentős műhelye. Fő érdeme, hogy Közép-Európa tradicionális tánc-és zenekultúráját színházi táncelőadásain keresztül társadalmi értékként mutatja be és erősíti idehaza és külföldön egyaránt. Koreográfusa Hégli Dusan, aki tizenöt éve irányítja a együttes művészeti tevékenységét. Az intézmény fenntartója a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala.