X. Kulcsár Tibor Szavalóverseny • Karácsony Laura

Karácsony Laura, Tóth Elemér Beszéd a jövőértKarácsony Laura mondja el Tóth Elemér: Beszéd a jövőért című művét. A Kulcsár Tibor nevét viselő rendezvényt 2015. november 27-én tartották.

 

A versenyzők előadásait a feldolgozás ütemében tesszük közzé.

  • A Kulcsár Tibor nevét viselő rendezvény 10 éve ösztönzi a hazai magyar fiatalokat a szlovákiai magyar irodalom olvasására, megismerésére, s talán megszeretésére is. A szervező pozsonyi Duna utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium 3 kategóriában várta a jelentkezőket: alapiskolásokat, gimnazistákat és szakközépiskolásokat.
  • Idén minden iskola kategóriánként csak 2-2 versenyzőt nevezhetett be, de talán így a legjobbakat hallgathatta meg a zsűri, akik közt Haraszti Mária (A Magyar Interaktív Televízió műsorigazgatója), Szemet Edit (a Pátria Rádió szerkesztője) és Fónod Marianna (a Duna utcai MTAG tanára) foglalt helyet.
  • Az idei kerek vagy fél kerek évfordulót ünneplő szlovákiai magyar költő, író – a 85 éves Duba Gyula, a 80 éves Tőzsér Árpád, a 75 éves Tóth Elemér és Zirig Árpád, a 65 éves Vajkai Miklós és Varga Imre – közül Duba Gyula és Zirig Árpád tisztelték meg jelenlétükkel is a rendezvényt. Eljött Kulcsár Tibor özvegye, Zsuzusanna is, aki szintén sokáig a Duna utcai intézmény kedvenc tanára volt.
  • A versenyzők egyike sem távozott üres kézzel. Emléklappal, illetve néhány ajándéktárggyal köszöntük meg részvételét azoknak, akik nem állhattak a képzeletbeli dobogó három fokának egyikére sem. Idén a legszínvonalasabb, legmeggyőzőbb produkciók előadói voltak:

I. kategória vers
1. hely Gál Réka Ágota, Hetény, felkészítő: Németh Nóra
2. hely Horváth Kitti, Párkány, felkészítő: Jakubík Terézia
3. hely Rigó Terézia, Vásárút, felkészítő: Mózes Hajnalka

I. kategória próza
1. hely Králik Máté, Komárom, felkészítő: Laboda Róbert
2. hely Fehér Fruzsina Flóra, Gúta, felkészítő: Pákozdi Anita
3. hely Németh Viktória, Dióspatony, felkészítő: Egri Margit

II. kategória vers
1. hely Katona Eszter, Pozsony, felkészítő: Kulcsár Mónika
2. hely Karácsony Laura, Vámbéry Ármin Gimnázium Dunaszerdahely, felkészítő: Földes József
3. hely Béhr László, Magángimnázium Dunaszerdahely, felkészítő: Simon Beáta

II. kategória próza
1. hely Ziff Stella, Pozsony, felkészítő: Kulcsár Mónika
2. hely Köles Bence, Magángimnázium Dunaszerdahely, felkészítő: Simon Beáta
3. hely Szabó Dózsa Marek, Rozsnyó, felkészítő: Lőrincz Tímea

III. kategória vers
1. hely Farkaš Eszter, Szenc, felkészítő: Pongrácz Flóra
2. hely Čulák Nikolett, Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola Komárom, felkészítő: Tóth Ivett
3. hely Pongrácz Emese, Szenc, felkészítő: Pongrácz Flóra

III. kategória próza
1. hely Gál Dominika, Szenc, felkészítő: Pongrácz Flóra
2. hely Pongrácz Emese, Szenc, felkészítő: Pongrácz Flóra
3. hely Csepi Anikó, Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola Komárom, felkészítő: Tóth Ivett

A XI. Országos Esszéíró Pályázat huszonhárom 13-16 éves szlovákiai magyar tanulót szólított meg, akik a 4 téma közül választva dolgozták ki a minimum kétoldalas munkájukat. A törzstagoknak számító háromtagú zsűri (Cs. Liszka Györgyi, Haraszti Mária és Szemet Edit) véleménye alapján ők vehették át 2015. november 27-én az Ifjú Szivek Székházában az ajándékokat:

  • Fődíj – Vojtek Lili, Szenc • téma: Ilyenek a szlovákiai magyarok
  • 1. díj Molnár Ildikó, Ekecs • téma: Erős várunk a …
  • 1. díj Bánki Bence, Komárom • téma: Ilyenek a szlovákiai magyarok
  • 1. díj Jacenko Oksana, Pozsony • téma: Ha lenne két életem …
  • 1. díj Mojzeš Max, Komárom és Kováts Virág Borbála, Kéty • téma: Végy egy…

További hasonló témájú videók