Johann Wolfgang von Goethe (1749–1832)

Johann Wolfgang von Goethe, a német irodalom legnagyobb alakja, 1732 március 22-én halt meg Weimarban. Műve oly kiemelkedő a líra, a dráma, az epika és az esszéirodalom területén, hogy neve mindazt felidézi, amit alkotott. 

Márton László hosszú idő óta az első, aki Goethe fő művének mind első, mind pedig második részét átültette magyarra. A kötetben ezenkívül olvasható az a XVI. századi népkönyv, amely a Faust-mondakört elindította világirodalmi útjára, valamint Goethe művének ifjúkori változata, az „Ős-Faust”, amelyben már jelen van a korlátokat nem ismerő alkotóerő.
A Kalligram Kiadó kisfilmje.

Goethe Faustja minden idők egyik legismertebb irodalmi műve, melyből René Clair készített egy örökérvényű kérdéseket feszegető filmet. Az idős és kiábrándult Faust professzor boldogságot és tudást keresve szerződést köt az ördöggel, aki a tudós lelkéért cserébe fiatalságot és földi örömöket ad neki. Ám a szerződésnek jóval nagyobb a tétje, mint amibe a professzor belegondol…

Az alkotás főhőse Gérard Philipe, aki kettős szerepben, tehetsége legjavát nyújtva alakítja a megfiatalodott testbe került Faustot, valamint magát Mefisztót is.

• • • • 

„Johann Wolfgang Goethe, a német irodalom legnagyobb alakja, 1732 március 22-én halt meg Weimarban. Az 1932-es év német életét át fogja hatni a kétszáz év előtt elhunyt Goethére való visszaemlékezés. Nem lesz olyan falu Németországban, ahol ne rendeznének Goethe-ünnepet, de nem lesz olyan kulturország sem, amely szó nélkül haladna el Goethének felidézett szellem-alakja előtt.

Goethe a világirodalom legnagyobb összefogó elméje. Csak Shakespeare állítható melléje. De Shakespearebe, az emberbe nem látunk be. Alakja elvész a mithosba. Ezzel szemben Goethe élete a szó igazi értelmében vett nyitott könyv. Nyolcvanhárom évének jóformán minden napjáról beszámol az irodalom. Goethének vannak krónikásai, esztétikusai, irodalomtörténészei és szellemtörténészei. Minden nemzet irodalmában vannak külön Goethe-tudósok: az angol Lewestól az olasz Benedetto da Crocen át egészen a nemrég elköltözött dán Georg Brandesig, a legkiválóbb elmék fáradoztak azon, hogy megmagyarázzák Goethét, a szellemi életnek azt a csodálatos jelenségét. Amint Goethének megvolt a maga Faust-problémája, ugy az utókornak megvan a maga Goethe-problémája.

Goethét tiszteletben nem zavarja meg semmilyen nemzeti féltékenység. A franciák, amikor Gounod varázsos Faust-zenéjét hallgatják, kevésbé a német szö-vegkönyviróra gondolnak, mint inkább arra a férfiúra, akiről — amikor Erfurtban találkoztak — Napoleon elragadtatással jelentette ki: C’est l’homme! Ez aztán az ember! Goethe is viszonozta ezt a hódolatot, mert ő nem Európa ostorát látta Napoleonban, hanem művelődésének megvédelmezőjét a szláv barbársággal szemben.

Goethe a világirodalomé. Találóan mondták róla, hogy Goethe stilusa német-francia-angol-görög-római-perzsa. Nagyjában igy van. Goethe a német talajból nőtt ki, de maga teremtette meg őseit.

Goethe szellemóriás voltát Brandes jellemezte legjobban e szavakkal:

— A szellemvilágban Goethe olyan, mint a Csendes-Oceán a földi vizek közt. A Békés vagy Csendes Óceán egyszersmind a legnagyobb és legmélyebb tenger. Valóságban csak egy csekély része csendes. Északon és délen szelek és orkánok korbácsolják fel; vannak örvényei, meleg és hideg áramlatai. Sőt vannak földrengéshullámai is, amilyeneket nem ismer más ilyen nagy viz. Ez mondható Goethére is, a modern idők legnagyobb és legmélyebb teremtő szellemére. Az ő életében és élete művében is van egy csendes zóna, ami azonban azután következik, az békés is, viharos is; tele van hideg és meleg áramlatokkal, örvényekkel, sőt földrengéshullámokkal.

Goethe eredetileg jogásznak készült, — ügyvédi oklevelet is szerzett, — de a jog kevésbé érdekelte. A Lipcsében és Strassburgban töltött egyetemi évek azonban számos lelki élménnyel jártak, amelyekből remekművek virágoztak ki később, igy Charlotte Buff iránt érzett boldogtalan szerelméből Werther keservei cimü regénye, mely nagy hatással volt. a magyar irodalomra. Goethe Frankfurtban ügyvéd, Weimarban — hová Károly Ágost herceg meghivására költözik — miniszter. Ez időben irja Iphigéniáját, majd Wilhelm Meistert, amelyből a Mignon opera szövegkönyve lesz. Ekkor már bejárta volt Olaszországot, honnan viszszatérvén, megismerkedett és forró barátságot kötött a Jenában tanárkodóSchillerrel. 1793-ban irta Reinecke Fuchs cimü szatirikus állatéposzát, a humor és jókedv e klaszszikus forrását. 1807-ben fejezte be Faust első részét. Közben minden széppel és joval foglalkozott, még optikával is a szinekről irt müvében. Intendánsa volt a weimari szinháznak és miniszterelnöki minőségében döntőleg folyt be a kis Weimar-hercegség sorsába. Külső életében csak sikerben volt része, lelki harcokon átment ő is bőségesen. Tavasza viharokkal tele ragyogás volt, nyara gyümölcsérlelő forróság. Milyen volt ősze? Minthogy amúgy is Goethe halála évfordulójáról van szó, élete utolsó szakáról mondjunk el néhány szót, a megrázkódtatások, szomoruságok, de még ezek közt is az alkotások korszakáról.

Goethe Weimarban él. A legnagyobb tisztelet veszi körül. Hivatalos állásairól már mindről lemondott; már nem államminiszter s a szinháznak sem intendánsa. Mindez különben is csak teher volt neki. Nyugodtan kiván az irodalomnak élni, hiszen lelke tele van fel nem dolgozott gondolatokkal. Csakhogy nagy ára van ennek a nyugalomnak, amely sokszor egyértelmü a

zzal, hogy az ember „sirok szélén keseregve áll”. Hol van Schiller, a lánglelkü ifju és legjobb barát? Hol van Karl August. weimari nagyherceg és Louise nagyhercegnő, akikkel élete működése összeforrott. Elköltöztek a barátok és ellenfelek. Hosszu életet adott az ég plátói barátnőjének, Steinné asszonynak, annak a hölgynek, aki előtt Goethe minden gondolatát kitárta, 1827-ben azonban ő is eltávozott. A régi bizalmas viszony amúgy is sokat veszitett melegségéből, amikor Goethe Christiane Vulpius személyében egy régi szerelmét feleségként hozta a házhoz. Sajnos, Christiane nem tudott felemelkedni szellemóriás urához. Fiukra, Augustra, az apa minden büszkeségével nézett Goethe, de öröme nem volt benne.

1830-ban August is meghalt. Goethét rendkivül megviselte fia halála. August rossz fiu volt, gyakorlati dolgokban azonban mégis hasznos tudott lenni. Goethének most, amikor már nyolcvanéves is elmult, házi dolgokkal kellett foglalkoznia: kulcsokat magánál tartani, élelmiszert beszerezni, cselédeket fogadni. Keservesen panaszkodik naplójában:ha megszabadulnék ettől a tehertől, komoly dolgokhoz láthatnék. — A komoly dolog Faust befejezése volt.

Az 1832. év telét elég jól állta. Márciusban azonban tüdőgyulladást kapott. Betegágyán Schillert emlegette; utolsó óráiban szinte beszélgetett vele. Március 22-én csendben, fájdalom nélkül végleg elszenderedett. Sohasem szerette a sötétséget. Utolsó szavaival is azt kivánta, hogy nyissák ki az ablaktáblákat, hogy igy több világosság áradjon a szobába. Ezt az egyszerű kivánságát a kegyelet csakhamar jelképies tartalommal töltötte meg. Igy szokás idézni Goethe utolsó mondásaként a Mehr Licht! szavakat.

Másnap hüséges titkára, Eckermann megtekintette patrónusát. „Hátán feküdt, — irja — mintha csak aludnék”. Magasztosan nemes arcvonásain mélységes béke és határozottság ültek. Hatalmas homloka szinte gondolkozni látszott. Meztelen testére — hogy lehetőleg soká frissen tartsák — fehér ágylepedőt csavartak és körülrakták nagy jégdarabokkal. Frigyes szétnyitotta előttem a lepedőt. Én elbámultam testének isteni pompáján. Tökéletes ember feküdt előttem a maga nagy szépségében. Elragadtatásom néhány pillanatra feledtette velem, hogy a halhatatlan lélek elhagyta már ezt a hüvelyt is. Kezemet szivére tettem. Teljes csendesség mindenütt. Elfordultam, hogy megindulhassanak visszafojtott könnyeim…”