Gerőcs Péter 65 perces dokumentumfilmjében Márton László mesél életéről és pályájáról, valamint monográfusa és barátai vallanak róla, személye sokféleségéről, pályájának olykor kiegyensúlyozott,
Galgamácsa a Galga völgyének jellegzetes, népi hagyományait kincsként őrző települése Budapesttől 40 kilométerre található Pest megyében, a Cserhát-alja és a Gödöllői-dombság szelíd lankái között.
A tánc világnapja alkalmából mutatja be csoportjait a Füleki Városi Művelődési Központ, ahol január óta több mint 120 gyermek és felnőtt ropja a táncot heti rendszerességgel. A 2016. április 30-án 15 órai kezdettel
Claude Elwood Shannon amerikai híradástechnikus és matematikus, az információelmélet megalapítója a Michigani Egyetemen végzett. 1941 és 1956 között a Bell Telephone Laboratories cégnél kutató matematikus volt.
Csütörtökön Tompa Mihály köztéri szobránál koszorúzással kezdődött a legnagyobb hazai magyar vers- és prózamondó seregszemle. A huszonötödik évfolyam döntőjébe 294-en jutottak.
Magyarország északnyugati részén, Győrtől nyugat-délnyugatra 8 km-re helyezkedik el Ikrény. Természetföldrajzilag a Rábaköznek a Tóköz névvel illetett részéhez tartozik.
A Komáromi Jókai Színház programjába került bérletes előadásként a kassai Thália Színház Mizantróp című produkciója Czajlik József rendezésében, melyet első alkalommal április 29-én 19 órakor láthat a közönség.
25 diáktársammal az Erdélyi János Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolából két napot töltöttünk a cseh fővárosban, és olyan helyeket is megnézhettünk, amelyeket a nyílt napok alkalmaival is csak ritkán lehet megtekinteni.
1994. április 28-án, vagyis kereken 22 évvel ezelőtt mutatták be a magyar mozikban a Sátántangót, Tarr Béla monumentális, több mint 7 órás mesterművét.
A táncművészet nemzetközi világnapja alkalmából mutatja be csoportjait a Füleki Városi Művelődési Központ, ahol január óta több mint 120 gyermek és felnőtt ropja a táncot heti rendszerességgel. A 2016. április 30-án 15 órai kezdettel
Pécs (horvátul Pečuh, németül: Fünfkirchen, szerbül: Печуј/Pečuj, a középkorban latinul Quinque Ecclesiae, az ókorban latinul Sopianae) megyei jogú város, Magyarország ötödik legnagyobb települése,
A film, a zene és a környezetvédelem összefonódásának ritka példája a 26. Mediawave Fesztivál. A nemzetközi filmes versenyprogrammal párhuzamosan zajlanak a rock, blues, kortárs jazz
Petőcz András: A megvénhedt Isten (újabb versek) kötetének bemutatóját bevezeti Hász Róbert, a Tiszatáj főszerkesztője. A kötetet bemutatja, a szerzővel beszélget: Kovács Krisztina, a szegedi Modern Magyar Tanszék docense.
Csősz község már a római korban lakott volt a Gorsiumból Sopianaeba vezető út egyik állomásaként. Egy ajándékozási okmányban szerepel először írásos említése, mely 1193-ból származik.