„A Petőfi Sándor Program alapvető célja, hogy a szórványterületeken fogyásban lévő magyarság identitását megerősítsük, segítsük a szórványban élő magyar közösségeket.
Április 2-án elhunyt Leandro „Gato” Barbieri latin dzsessz-szaxofonos, aki Az utolsó tangó Párizsban című Marlon Brando-film Grammy-díjas zenéjét komponálta, és több mint hét évtizeden át tartó
„Idővel minden szöveg elavul, mert változik a nyelv, Shakespeare-é éppen úgy, mint Bornemisza Péteré. Érdemes modernizálni őket. Az átiratok azért is készülnek, hogy a mű egyáltalán hozzáférhetővé váljék,
Hétvégén megint szaladt egy nagyot a főváros. A pálmát a cseh Jiří Čípa és a magyar Bódi Zsófia vitte el. Félmaratonban harmadszor lett szlovák bajnok Jozef Urban, először Petra Fašungová.
„Igazi demokráciában a kisebbség léte sosem okozhat zavart. A kisebbség: tükör. A többség csalhatatlan tükre. Aki fél beletekinteni a tükörbe, annak vaj van a fején, az mindenért a tükröt okolja, és az kell, hogy a végén összetörje a tükröt.”*
„A Petőfi Sándor Program alapvető célja, hogy a szórványterületeken fogyásban lévő magyarság identitását megerősítsük, segítsük a szórványban élő magyar közösségeket.
Békés tavaszi figyelemfelhívó menetet tartottak tegnap újra a hazai tanárok és diákok. Bár a hétfői kétoldalú tárgyalásokon a pedagógus-szakszervezetek képviselői ígéretet kaptak a bérek folyamatos optimalizálására,
Az 1896. április 6-án, Athénban megrendezett első újkori olimpián még csak 14 ország vett részt. A sporttörténeti esemény emléke előtt tisztelet ma a Google.
A Történelmi Animációs Egyesület és a Magyar Nemzeti Digitális Archívum együttműködésének gyümölcse az isaszegi csata animációs film, amely a Piski csata című film nyomdokait követi.
„Egy héttel ezelőtt apám azt mondta nekünk, hogy a születésnapján fog elmenni, és igaza lett – tette közzé ma 20 óra tájt FB-oldalán fia, Ben Haggard. – Egy órával ezelőtt lélegzett utolsót a család és a barátok gyűrűjében.
„A Petőfi Sándor Program alapvető célja, hogy a szórványterületeken fogyásban lévő magyarság identitását megerősítsük, segítsük a szórványban élő magyar közösségeket.
Látványos videót tett közzé a NASA (Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal) a napokban: a gyorsított felvételen azt látjuk, milyennek látszik a Nemzetközi Űrállomásról a Föld horizontja.
Tornalján a gyerekek meg a tanító nénik és bácsik együtt várják a leendő pajtásaikat, diákjaikat. A videójukból kiderül, micsoda izgalmas élményekben lesz részed, ha ott fogod tanulni, amit a világról tudni lehet.