Chopin művei többségét szóló zongorára írta
167 éve, 1849. október 17-én halt meg minden idők egyik legnagyobb zongoraművésze Frédéric François Chopin lengyel zeneszerző és zongoravirtuóz.
Chopin új stílusa a romantikus kifejezőeszközök egész sorát hozta a zongorajátékba, lágy, lírai hangzása végletes dinamikai ellentétekkel, érzelemgazdag és virtuóz előadásmóddal párosult. Ő írt először balladákat, önálló scherzókat, ismertette meg a világgal a lengyel mazurkát, újította meg romantikus alapon a Bach-féle prelűdöket.
Chopin 1810. február 22-én született a Zelazowa Wola nevű falucskában, apja francia, anyja lengyel volt. Mozarthoz hasonlóan csodagyermekként indult: hatévesen már zongorázott és zenét szerzett, nyolcévesen koncertezett. Első zenetanára hamar elbocsátotta, mondván hogy többet tud, mint ő. Chopin a nyári vakációkat vidéken töltötte, itt fedezte fel a lengyel népzenét, ami zeneszerzői munkásságának egyik gyökeréül szolgált. Tizenévesen a varsói szalonok kedvence lett, első nagy önálló hangversenyét 1829-ben Bécsben adta – Mozart-variációját hallva Schumann zseninek kiáltotta ki.
Az 1830–31-es lengyel nemesi felkelés után elhagyta hazáját és Párizsban telepedett le. A francia fővárosban koncertezett és tanított, 1835-ben megkapta az állampolgárságot. Barátai között tudhatta a kor nagyságait, Bellinit, Berliozt, Liszt Ferencet, Balzacot, Heinét. Élete nagy szerelme a kihívó magaviseletű George Sand írónő lett, holott megismerkedésük idején még azt írta róla, hogy „valami taszítja” tőle. Kapcsolatuk tíz év után ért véget, amikor Sand azzal gyanúsította a komponistát, hogy nemcsak vele, hanem lányával is viszonyt folytat.
Chopin kiskorától sokat betegeskedett, gyakran kapott légúti fertőzést, tüdőgyulladást. Egészsége olykor annyira megrendült, hogy koncert után egyedül nem is tudott lemenni a színpadról, zongoratanítványait pedig ágyban fekve oktatta. 1838 telén gyógyulást keresve Sand társaságában Mallorcára utazott, de napsütés helyett csak hideg és eső fogadta, s a telet egy fűtetlen kolostorban kellett átvészelnie. Egészsége mindezek ellenére rendbejött, egy ideig viszonylag jó körülmények között élt. A párizsi forradalom elől Angliába menekült, innen kimerülve tért vissza, s egy év múlva, 1849. október 17-én elvitte a tüdőbaj. Az alig 39 éves Chopin temetésén kérésére Mozart Requiemje szólt.
Hamvai a párizsi Pére Lachaise temetőben nyugszanak, konyakban tartósított szívét egy varsói templomban őrzik. Innen csak egyszer, a II. világháború alatt vették ki, hogy megóvják, a hatóságok ahhoz sem járultak hozzá, hogy DNS-mintát vegyenek belőle. (Kutatók ezzel akarták eldönteni, Chopin tuberkulózisban vagy a genetikai eredetű cisztás fibrózisban szenvedett-e, utóbbira utalna a gyakori tüdőgyulladás, hogy 22 évesen sem kellett borotválkoznia, és soha nem született gyereke.)
Chopin új stílusa a romantikus kifejezőeszközök egész sorát hozta a zongorajátékba, lágy, lírai hangzása végletes dinamikai ellentétekkel, érzelemgazdag és virtuóz előadásmóddal párosult. Ő írt először balladákat, önálló scherzókat, ismertette meg a világgal a lengyel mazurkát, újította meg romantikus alapon a Bach-féle prelűdöket. A zongora poétájaként, rabjaként és zsenijeként is emlegették, e hangszerre írta két zongoraversenyét, gyűjteményes műve a 24 prelűd és az Etűdök, de népszerűek rövidebb zenedarabjai, keringői, noktürnjei. A lengyel népzene fordulatait polonézeibe és mazurkáiba iktatta, így a romantikus népies zene megindítója lett. (Forrás: Múlt-kor)
