XVI. Csengő Énekszó • Czuczorosok énekkara
Az esti fesztiválkoncert keretében fellépett a Czuczorosok énekkara Szaló Éva vezetésével, amely a Czuczor Gergely Alapiskola valamikori, különböző korosztályok énekkari tagjaiból állt össze újra 2011-ben.
A szlovákiai magyar gyermek- és ifjúsági kórusok országos fesztiváljának XVI. évfolyamát Érsekújvárban a Lovardában tartották 2016. május 26-27-én.
A Czuczorosok kórusának ötlete 2011 elején fogalmazódott meg pár valamikori énekkarosban, amikor összeálltak a Czuczorosok, itt a helyetek! jótékonysági rendezvényen való szereplésre. Repertoárnak egykor énekelt dalokat válogattak össze, ám saját stílust keresve örökzöld popslágereket, megzenésített verseket is énekelnek. Az énekkarnak az első fellépéstől kezdve saját kis zenekara van, a szintén czuczoros fiúk – Fekete Tamás (zongora), Hugyivár Ádám (gitár), Borka Dávid (ütősök), Hoffman Andor (furulya).
Az énekkar 2014-ben elfogadta a 10. születésnapját ünneplő Érsekújvári Rockszínpad felkérését, és aktív szerepelt vállalt a Jézus Krisztus Szupersztár rockoperában. Az előadás érdekessége, hogy az Érsekújvári Rockszínpadot első ízben kísérte élő zenekar és kórus, ezáltal az előadásnak 100 szereplője volt.
A Czuczorosok énekkara minden évben advent első vasárnapján szerepel az óriási adventi koszorúnál, az első gyertya meggyújtása előtt. Az énekkar heti rendszerességgel próbál, a tagok között jó baráti kapcsolat van, amit mi sem bizonyít jobban, hogy 2016-ban az énekkar már 5 éves.