Matrka Simon rajzfilmje: Egy kismalac sorsa
Matrka Simon bakalaureátusi vizsga-rajzfilmje „Osud prasiatka” (Egy kismalac sorsa) címmel 2010-es műsoraink közt szerepelt. A mindössze ötperces animációs film zenéjét Dusík Gábor szerezte,
az állatkákat is neves emberek segítettek megszemélyesíteni – hangeffektusokkal, mert érthető szó nem hangzik el benne. Ezáltal senyelvű és nemzetközi, azaz általános – és talán mindenhol érthető és igaz.
A technika egyszerű: fekete-fehér vonalakból áll össze a történet. Ami sajátossá teszi: humora. És továbbgondolhatósága.
Matrka Simon nemrégiben szerezte meg a Mgr. Art. titulust a Filmművészeti Főiskola filmanimáció szakán, de időközben a budapesti Moholy Nagy Egyetemen is töltött egy szemesztert. Látásmódja sajátságos: fanyar irónia, játékosság egyaránt jellemzi mondandóját. Nemcsak ebben, hanem készülőben lévő, komolyan abszurd, Ionesco Kopasz énekesnője által inspirált, angol nyelvűre tervezett kisfilmjében is.
A kismalac-történet gyerekeknek és felnőtteknek történő vetítéseinek során érdekes volt megfigyelni a spontán reakciókat: míg a felnőttek inkább csak tudomásul vették a tényt, hogy főhősünk, egy névtelen kismalac, egy bárhol lehetséges falusi disznóól malacai közül tehetségének köszönhetően „kiemeltetik”, s olyan nagy sikerrel fejezi be az iskolát, hogy egyenesen a Harvardra repülhet ösztöndíjasként, s végül az év fizikusa lesz — még szobrot is állítanak neki –, hazatérvén tulajdonképpen tudásának áldozatává válik: a hentes bárdja lecsap rá, és egy felvillanó képkocka — véres húsok megvillanó képe a fekete-fehér tollrajzok sorában — után hentesünk a számára semmitmondó oklevelén fogyasztja el jóízűen a friss hurkát…
A történetet a kisgyerekek spontán reakciókkal kísérték a vetítések során, sokszor kommentálva azt, szánakozó megjegyzésekkel kísérve a végkifejletet.
A történet persze nem azt figurázza ki elsősorban, hogy tanulni tájainkon kész időpocsékolás, mert sorsát senki el ne kerülheti, hanem a véletlenek furcsa összjátékára, iróniájára épít: véletlenül kerekezik rá a lapkihordó postás egy kőre, aminek következtében az egyik újság véletlenül rossz helyen landol, onnan a véletlen (szél) a malacólba sodorja, s a kismalac véletlenül beleolvas. Amikor véletlenül arra jár a gazdasszony, és észreveszi, hogy malackája a vályúba öntött moslék helyett inkább szellemi táplálékot (szerencséjére talán nem moslékot?) „fogyaszt”, jólelkűen iskolába íratja, ahonnan aztán töretlenül felfelé ível a kis tudós karrierje, egészen szoborba öntéséig. A névtelen kis hazai falucska „szülötte” nemzetközileg elismert tudóssá válik, és malacszívében dagadó büszkeséggel indul „haza”. Ám véletlenül megint a postásba botlik, és mivel igencsak fennhordja az orrát – és nem a lába elé néz –, orra is bukik rendesen, mancsából kirepül a diploma, fejéről leesik az egyetemi fejfedő, s bár a gazdasszonya, aki véletlenül arrafelé jár, megmenthetné, ha felismerné, hiába minden: a hentes gyors és ügyes. Így lesz dagadó keblű atyánk-malacából dagadó dagadó…
Mindezt játékossággal, a vonalak egyszerűségének és dinamikájának felhasználásával éri el Matrka Simon. Nagyon remélem, hogy kisfilmjét (amelyet eddig csak egy televízió vetített) sokan látják még, és nagyon várom a két Smith családról szóló abszurd kisfilmet, amelynek már az előzetes tervei is ígéretesek. (Haraszti Mária • 2010)
Bővebben: http://www.animaportal.eu/index.php/a-hold-tuloldala/muvesztelep/matrka-simon/
Újabb információk az alkotóról: Új ösvényt taposni
