Tex Ritter (1905–1974)
Tex Ritter (1905–1974) amerikai country zenész, énekes, színész a kedvenceim közé tartozik. 1905-ben született ezen a napon.
A Vadnyugat mítoszához szükség volt Carl Sprague és Goebel Reeves cowboydalaira, ezek eredetileg főként a délkeleti államokat jellemezték (Virginia, Tennesse, Kentucky és a velük szomszédos államokra). Jimmie Rodgers felbukkanásától kezdve azonban a hallgatóság a délnyugati államok (Texas és szomszédjai) bűvkörében élt. A hegylakók romantikus képzetét lassan kiszorította a viharos cowboyok vonzereje. Ettől kezdve a „hillbilly” már nem jelentett semmilyen pozitív kategóriát, inkább valamiféle lealacsonyítást hordozott, így a „country & western” foglalódott le minden déli fehér zenére.
Az előadók country öltözéket hordtak, és utánozták a cowboy szlenget. A vadnyugat iránti rajongás átterjedt az északi nagyvárosokba is. A népdalutánzatoknak – amelyeket a profi Tin Pan Alley dalszerzői írtak, köztük pedig különösen Bill Hill The Last Roundup (1933) dala, amely valóban a Broadway stílus fülbemászó dallama – nagy szerepük volt a vadnyugati divat elterjesztésében. Ezek a dalok, valamint texasi akcentusa lehetővé tette Tex Ritter (Rock’n’Rye Rag, 1948) számára – aki soha sem volt cowboy, csak egy egyszerű rodeós –, hogy sztárrá váljon New Yorkban, majd később Hollywoodban is, 1936-ban. A lousianai énekes, dalszerző, Jimmie Davis alábbi dalai is óriási hatással voltak a hallgatóságra és a későbbi zenészekre: Pistol Packin’ Papa (1929), Organ Grinder’s Blues (1929), Pussy Blues (1929), Nobody’s Darling But Mine (1935), It Makes No Difference Now (1938), You Are My Sunshine (1939).
Gene Autry, a texasi énekes, dalszerző nótája, a Silver Hairde Daddy Of Mine (1931) hatalmas sláger volt, és ezzel indult útjára a countryzene „honky-tonk” változata. Autry a Tumbling Tumbleweeds (1935) című filmben debütált, és a valóságban egyáltalán nem volt cowboy, mégis az első hollywoodi éneklő cowboyként híresült el – megelőzve Roy Rodgerst, Tex Rittert, Johnny Bondot, Jimmy Wakelyt –, és ezzel hozzájárult ahhoz a folyamathoz, amelynek során a countryzene elterjedt a messzi nyugaton, de legalábbis a köztudatban a nyugat mítoszához kapcsolódott.
Ugyancsak ő énekelte föl a Mother Jonest (1931), egy munkás dalt, valamint számos más nyugati eredetű dalt, mint amilyen a Mexicali Rose (1936) is. Roy Rodgers és a dalszerző Bob Nolan, valamint Tim Spencer alakították meg azt a nagyon termékeny formációt, a Sons Of Pioneers-t, mely számos műfaji remeket alkotott, ilyen volt Bob Nolan Tumblin’ Tumbleweeds (1927) című dala is. Clyde „Red” Foley volt az első chicagói szár, aki népszerűvé tette a countryzenét a nagyvárosban az Old Shep (1935) és Chattanooga Shoeshine Boy (1950) című dalokkal.
Milton Brown, énekes és a hegedűs Bob Wills készítette el az első olyan felvételt, amely jazzel kevert countryzene volt, és amit később „western swing”-nek neveztek (Foreman Phillips keresztelte el így 1944-ben). Ebben alapvetően a vidéki városok „country & western” zenéje olvadt össze a városi jazz bigbandjeivel. A két úttörő később elszakadt egymástól. Brown combójának (kis jazzegyüttes), a Musical Brownies-nak a tagjai: a hegedűs Cecil Brower (aki a Joe Venuti-féle stílust honosította meg a country zenében), a jazz zongorista Fred Calhoun, valamint Bob Dunn, aki az első erősített steel-gitáron játszott, és hozzá tartozott a ritmusszekció, amelyre erősen hatott a texasi eredetű ragtime. Wills Texas Playboys nevű együttese, amely Oklahomában alakult, country húros és jazzfúvós szekcióból állt, és Tommy Duncan vezette. 1935-ben debütáltak az Osage Stomp című lemezzel (megidézve Will Shade Memphis Jug Bandjét), majd megalkották legnagyobb slágereiket, a Steel Guitar Raget (1936) és a New San Antonio Rose-t (1940). Ezeket a dalokat 18 fős zenekar játszotta föl, és talán az első olyan country slágerek voltak, amely nemzetszerte sikert arattak. Az együttes kiemelkedő dalai közé tartozott még a Time Changes Everything (1940), a Smoke on the Water (1944) és a New Spanish Two Step (1946).
1936-tól a chicagói hegedűs és harmonikás, Frank „Pee Wee” King – a Bonaparte’s Retreat, a Tennessee Waltz és a Slow Poke (1950) szerzője – vezette a legismertebb western swing zenekart, a Golden West Cowboys-t.
A háború után Spade Cooley (Los Angelesben) bevezette a western swing egy változatát, amely a rézfúvós és a nádas hangszereket háttérbe szorította, és visszatért a pop együttesek sokkal hagyományosabb hangzásához. A western swing jelöli az átmenetet a régi húros bandák és a tánctermek zenekarai között. Ezeken a formációkon keresztül honosodtak meg a country zenében a dobok, a fúvós hangszerek, valamint az elektromos gitár.
Milton Brown és Bob Wills határozták meg ezt az új zenei irányzatot, amely a jazzből, a blues-ból vett át elemeket és főként a texasi hegedűs zenén alapult. A felvételek továbbra is olyan stúdiókban készültek, amelyek központja Dallasban és Atlantában volt.
A texasi énekesnek, Al Dexternek egyaránt voltak honky-tonk slágerei, mint a Honky Tonk Blues (1934), valamint western-swing slágerei, például a Pistol Packin’ Mama (1942), amely a forradalmian új – harmonika, trombita és steel gitár – összeállítással aratott nagy sikert. A San Diegó-i zongorista, Merrill Moore a II. világháború után nagyon hasonló slágereket hozott létre, amikor olyan dalokat kezdett el írni, mint a House Of Blue Lights (1953), megteremtve ezzel a rock’n’roll dalok előfutárait. (Forrás: Népzenetár)
