Átadták az Ember Mária-díjakat

Átadták az Ember Mária-díjakatElső alkalommal adták át a Raoul Wallenberg Egyesület Ember Mária-díját szerdán Budapesten, az elismerésben Csillag Ádám dokumentumfilm-rendező, valamint Bánki Miklós és Simonyi Andrea civil önkéntesek részesültek.

Az írónő születésnapján, április 19-én a FUGA Budapesti Építészeti Központban rendezett átadón a díjazottak emlékérmet kaptak, amelyet Czinder Antal Munkácsy-díjas szobrászművész készített.
Az 1931-ben született Ember Mária írói és fordítói munkássága mellett szerkesztőként és újságíróként dolgozott. Hosszan tartó, súlyos betegségben, 2001-ben hunyt el.

Szilágyi Ákos: Csillag Ádám laudálása az Ember Mária-díj átadása alkalmából. 

A bíráló bizottság tagjai többek közt Bálint András színművész, Szilágyi Ákos esztéta és Vajda Júlia szociológus, pszichológus volt.

Csillag Ádám
dokumentumfilm-rendező

A Balázs Béla-díjas rendező a jelenkor „mindennapi történelmét”, fontos eseményeit dokumentálja. Filmjeit közadakozásból készíti. Az Élet Menetéről, a Rumbach Zsinagógáról, Kertész Imre temetéséről készített többek közt filmet. Filmjei olyan témákkal foglalkoznak, amelyek társadalmi traumákról szólnak, a békés együttélés fontosságára hívják fel a figyelmet. Legutóbbi dokumentumfilmje, a Járvány, a cigányok ellen elkövetett sorozatgyilkosság dokumentumait foglalja össze. Csillag Ádámnak gyakran nem marad forrása az utómunkálatokra, de fontos témákról szóló dokumentum-gyűjteménye őszintén beszél majd a jövő történészeinek, kutatóinak arról, mi történik valójában ma Magyarországon.

Bánki Miklós és Simonyi Andrea
(megosztott díj)

Bánki Miklós és Simonyi Andrea civil önkéntesként (megélhetésüket biztosító polgári foglalkozás mellett) 2010 óta végeznek kutató, dokumentáló és szervező munkát. Fontosnak tartják, hogy a fiatalok, a keresztény közösségek is megismerkedjenek a holokauszt valóságos történéseivel. 2014-ben szervező munkájuk nyomán érkezett Magyarországra a Jobst Bittner által vezetett tübingeni közösség, akik nácik unokáiként járták be az egykori halálmenetek útvonalát és megkövették a zsidó közösségek képviselőit. Útjuk során a zuglói nyilas gyilkosságok helyszíneként ismert zuglói zsinagógát is felkeresték, ahol a főrabbi ezekkel a szavakkal méltányolta vallomásukat: „Hetven éve vártam erre.” Bánki Miklós és Simonyi Andrea olyan diákprogramokat is szerveznek, amelyek különböző hátterű fiatalokat segítenek abban, hogy együtt dolgozzák fel az előző nemzedékek traumáit. 

(Fotó: Molnár Ádám • Források: Barátság – nemzetiségek.hu; Csillag Ádám; Népszava.hu)