Városi Gyermeknap Füleken
Június első hétvégéje idén is tartalmas programmal várja a kicsiket és nagyokat egyaránt. 2017. június 3-án 10 órai kezdettel indul a Városi parkban megrendezett gyermeknapi vigadalom. A Városi Gyermeknapon játékból, nevetésből és szórakozásból nem lesz hiány. A helyi óvodák és alapiskolák, a Közösségi Központ, a füleki cserkészcsapat, a Helen Doron Nyelviskola és a a helyi Matica slovenská Háza jóvoltából a gyerekek 16 állomáson próbálhatják ki ügyességüket és kreativitásukat, és számos versenyjátékban vehetnek részt.
A déli órákban A kalap című mesejátékkal lép színpadra a Kerek Perec Egylet, majd egy zenés, interaktív előadás keretében Filip bohóc varázsolja el a gyerekeket bűvészmutatványaival.
A Körzeti Rendőrkapitányság jóvoltából alkalom nyílik a látogatók számára, hogy közelebbről megtekintsék a rendőrségi fegyvereket, kipróbálják a rendőrautót, majd részt vegyenek egy kutyakiképző bemutatón, melyet a Losonci Járási Rendőrkapitányság rendőrei mutatnak be. A Füleki Önkéntes Tűzoltó Egyesület is izgalmas programmal készült, amely során a résztvevők szemtanúi lehetnek valódi tűzoltásnak, megnézhetik közelről a tűzoltóautót illetve annak felszerelését. A rendezvény záró programja a „habparty”, melyet a tűzoltók kifejezetten a gyerekek számára készítenek.
Az egész napos program kísérőrendezvényei közül a legapróbbak és szüleik részt vehetnek a Csemadok Füleki Alapszervezete Ringató foglalkozásán, a nagyobbak megtanulhatják az íjaszat alapjait a Füleki Farkasok segítségével, illetve motorozhatnak a Filleck Knights motoros csapat jóvoltából.
Nem hiányozhat a kézzel hajtott körhinta, az ugrálóvár, az aquazorbing, a falmászás, valamint az arcfestés sem. A parkban az árusok is helyet kapnak, akik gyermekjátékokat, lufikat, illetve vattacukrot – a szülők és kísérők részére frissítőt – kínálnak majd.
A rendezvény fő szervezője a Füleki Városi Művelődési Központ, társszervezői a Füleki Vármúzeum és a Füleki Közhasznú Szolgáltatások.