Bőgőtemetés Bősön
Bős város önkormányzata a Csemadok helyi szervezetével közösen az idén is megrendezte a már hagyománnyá vált farsangvégi bőgőtemetést. A kultúrház melletti parkolóban élőzene mellett forralt bor, gulyás, farsangi fánk várta a résztvevőket és az érdeklődőket.
Az esemény az óvodások rövid műsorával kezdődött. Mivel hideg volt és a havas eső is folyamatosan esett, a résztvevők időben elkezdték a bemelegítést és a hangolást. A plébános beszéde után nótaszóval, mókázva kísérték el a nagybőgőt utolsó útjára, majd jelképesen eltemették. Az eseményt rögzítette a magyarországi Hazajáró stábja is. A rendezvény mulatsággal ért véget.
Bodó Imre mozgó krónikája.