Azonos esőben való létezés
Az Azonos esőben való létezés című pódiumjátékot Cseh Tamás dalai és személyisége ihlette, s bár Cseh Tamás meghatározó egyénisége volt a rendszerváltás előtti és utáni évtizednek, nem az előadónak, a zenésznek akartunk „szobrot faragni”, hanem dalai segítségével elcsípni és megmutatni azt az életérzést, amely a közép-európai ember számára olyan ismerős. Azt a magányos közösségi bolyongást, sodródást, tevékeny tétlenséget – tétlen cselekvést, amely a szabadságát vesztett generáció sajátja.
Ez az előadás, éppúgy mint a Dialóg korábbi produkciói a személyes találkozás öröméből és rácsodálkozásából született. A szerzők (Soóky László, Cseh Tamás és Bereményi Géza), valamint a színész – Jakubecz László találkozásából, s bár nem egy generációt képviselnek, nem ugyanannak a kornak szülöttei átöröklődött a gondolat, az érzés és a gesztus: megfogalmazni és megmutatni valamit a közép-európai értelmiség útkereséséből.
___________________
A darabból nincsen részletünk vagy előzetesünk, de hallgassák meg Jakubecz Laci énekét egy 2011-es felvételről, reméljük, ez meghozza a kedvüket, hogy elmenjenek az őrsújfalui romkultúrházba:
Az azonos esőben való létezés a Dialóg n. o. negyedik színházi produkciója, a szlovákiai magyar történelem időszakait feldolgozó sorozat mellett egy olyan kezdeményezés, amely egy másféle narratívával közelíti meg a közép-európai valóságot. Fel-felbukkannak benne történelmünk, társadalmunk ismert típusai, ugyanakkor az emberi lélek rezdülésein, vívódásain keresztül fogalmazza meg a közép-európaiság örömeit és traumáit. A történelem és a dráma mellett itt erősebb hangsúlyt kap a líraiság, hiszen Soóky László költőként is számos csodálatos vers alkotója, Cseh Tamás zeneszerzőként és előadóművészként is ezt a fajta szubjektív, vallomásszerű előadásmódot képviselte, s Jakubecz László színészi habitusa is ezt az irányt erősítette fel.
Tapasztalatunk szerint a nagyszínpadi látványos produkciók mellett újra igény támad azokra az előadásokra, ahol nem az effekt – a forma és a technika játssza a főszerepet, hanem a gondolat, a szó, a hang, a szerzők és az előadó személyisége. Ezek a találkozások bensőséges színházi élményt ígérnek, s visszahozzák a színháznak, az előadóművészetnek azt az emberközeliségét, amely a nagyszínházi üzleti körforgásban már kissé elhalványodott. A művész kitárulkozásának rítusa a vallomáson keresztül beavatja a nézőt, cinkosává és játszótársává teszi, olyan élményt ad, amely nem pótolható semmilyen technikai csodával – a találkozás és a felismerés örömét.
Mivel a téma, az emberi útkeresés, vívódás nem kötődik életkorhoz, úgy gondoljuk a középiskolás diákoktól a felnőtt nézőkig egyaránt örömmel fogadják majd előadásunkat, nyilván, akik számára ismerős Cseh Tamás pályája jobban eligazodnak majd az előadás jelrendszerében.
