OKEurope – Csoda is, fegyver is: a közösségi média

Csoda is, fegyver is: a közösségi média. Beszélgetés a közösségi média hatásairól a pozsonyi Duna utcai Alapiskola és Gimnázium mellett működő Ratio Educationis polgári társulás szervezésében.

A társulás 1997-ben jött létre azzal a szándékkal, hogy segítse az oktatás színvonalának emelését és a minőség biztosítását. Résztvevők: Sólymos Karin, Kovács Attila, Vályi István. Moderátor: Tóth Tibor.

 

 

Az OK Europe projekt által olyan kérdésekkel foglalkoztak, melyek aktuálisak és a rájuk adott válaszok az egész Unió további sorsára hatással vannak.
Fő céljaik:
– Erősebb elköteleződés a diverzitás, a szabadság és a közös európai kultúrkör mellett: több nyelv és több kultúra kap fontos szerepet, melyek kifejezik egy-egy nemzet hagyományos értékeit és közvetítik kreatív világképét.
– A polgári öntudat formálása és aktívabb hozzáállás az uniós ügyekhez: az Unió alapját a jól értesült és tevékeny polgár alkotja, aki szuverén véleménnyel rendelkezik. Ahhoz, hogy ezt meg tudja alkotni, több forrásból kell tájékozódnia, mivel mind az egyes politikai rendszerek, mind a média hajlandó a tények ferdítésére saját érdekében.
– Szorosabb együttműködések és kapcsolatok kialakítása: az egyes generációkat és a képviselt csoportokat is arra motiváljuk, hogy közösen vegyenek részt az aktivitásokban.
– A felelősségteljesség és egyben a szabadság promotálása: célunk, hogy a résztvevők felismerjék, a két fenomén összekapcsolódásából alakulnak ki olyan dolgok, melyek egyediek és többfajta értékkel bírnak.

 

OKE - Csoda vagy fegyver a közösségi média
Moderátor: Tóth Tibor
Résztvevők: Sólymos Karin, Kovács Attila, Vályi István

2018. április 16., Pozsonyi Magyar Intézet

 

További hasonló témájú videók