Csontváry Kosztka Tivadar (1853–1919)

Pilinszky így írt róla: Csontváry művészete – a megnyilvánult világhoz hasonlóan – nyílt titok: Színei élénkek, de valójában belülről izzanak, egy megjelölhetetlen, lokalizálhatatlan fényforrástól: az ártatlan mindentudás napjától, a lélek erejétől.

165 éve született Kisszebenben Csontváry Kosztka Tivadar, a magyar festészet egyik legkülönösebb egyénisége. Kereskedősegédként dolgozott, majd gyógyszerészdiplomát szerzett. Később jogot tanult, majd egy ideig tisztviselő volt Pesten. Patikussegédként dolgozott Iglón, amikor 1880. október 13-án égi szózat azt közölte vele: „Te leszel a világ legnagyobb napút-festője. Nagyobb Raffaelnél.”

Csontváry rögtön Rómába ment, s Raffaello képeit tanulmányozva úgy döntött, megpróbál ennél magasztosabbat alkotni. Festészeti tanulmányait 41 évesen kezdte, Hollósy Simon iskolájában, majd Párizsban és Olaszországban tanult. Festőládájával bejárta Dalmáciát, Nyugat-Európát, Egyiptomot és Palesztinát, Libanont és Szíriát, miközben megállás nélkül festett. Az első világháború során minden vagyonát elvesztette, magányosan és szegénységben halt meg Budapesten 1919. július 20-án.

 „Én feláldoztam az életemet, megtudandó, mi a való, hogy fejlődik ki a világ, és hogy fejlődik tovább, mert minden, ami van, a pozitívum akaratából fejlődött ki, s ami lesz, a pozitívum kinyilatkoztatása alapján fog kifejlődni.” (Csontváry)

 Csontváry mindent alárendelt elhivatottságának, nagyon egyszerű, lemondásokkal teli, mondhatni szerzetesi életet élt, vegetáriánus volt, nem ivott alkoholt és nem dohányzott.

 

További hasonló témájú videók