A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja elé

Hazai civil szervezetek és magánszemélyek is bekapcsolódnak az idei ‘16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen‘ nemzetközi kampányba, amely november 25-én, a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapjától december 10-ig tart.

Felhívjuk a nők figyelmet arra, hogy sem Szlovákia, sem Magyarország NEM RATIFIKÁLTA a 2011-ben (!!!) megszövegezett Isztambuli egyezményt. A soron következő választásokon érdemes arra is odafigyelni, melyik párt hajlandó a nők érdekeit is figyelembe venni és aláírni legalább ezt a dokumentumot. (Szövege lent.)

 

Az elmúlt két évben 13 nő halt bele a családon belüli erőszak következményeibe Szlovákiában. „Az összes nőt a férje vagy a párja ölte meg azért, mert ki akartak lépni egy erőszakos kapcsolatból. A gyilkosságnak sokszor a gyerekek is a tanúi voltak. A nők meggyilkolása a családon belüli erőszak legextrémebb megnyilvánulási formája. Szomorú emlékeztető arra, hogy a társadalom csődöt mondott a nők és a gyerekek védelmében, valamint a nők jogainak tiszteletben tartásában. Minden nőnek joga van az élethez, a szabadsághoz és az önrendelkezéshez. Ezek a jogok elidegeníthetetlenek.”

A szlovákiai akciót irányító Fenestra szervezet szerint az a legfontosabb, hogy a társadalom semmilyen formában ne tolerálja, nézze el vagy könnyítse meg a nők elleni erőszak elkövetését. A részmegoldások és -javaslatok nem biztosítanak kellő védelmet. „Olyan intézkedésekre van szükség, amelyek hatékonyan megvédik a nőket az erőszakkal szemben, és emellett biztosítják az elkövetők felelősségre vonását. Az iskolákba megelőző programokat kell bevezetni, azon kívül pedig elérhető és minőségi segítséget azoknak a nőknek és gyerekeknek, akiknek szükségük van rá.”

 

https://www.youtube.com/watch?v=_9soJyr1Ws0

 

Az ENSZ közgyűlése 1999. december 17. óta nyilvánította e napot a nők elleni erőszak megszüntetésének nemzetközi napjává (54/134. határozat). Az akcióhoz csatlakozó kormányok, nemzetközi szervezetek, cégek és magánszemélyek világszerte próbálják felhívni a figyelmet a probléma nagyságrendjére, és esetlegesen a segítséget kínáló szervezetekre, lehetőségekre.

 

A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja
A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja

_____________

Kapcsolódó:

Hangot a bántalmazottaknak! 

A nők elleni erőszak felszámolásának világnapja: november 25.

Az Isztambuli Egyezmény szövege magyar nyelven

 

További hasonló témájú videók