Free Noise Music Festival * Pitvipers

A Pitvipers zenekar 3 bősi fenegyerek, azaz Mészáros „Mészi” Dávid, Bodó „Atosz” Atilla, Varga Pikacsu” Virág punk ‘n’ roll triója, akiknek elsődleges céljuk, hogy kicsi pörgést és színezetet vigyenek az eltunyult és teljesen a mainstream irányába tolódott felvidéki zenébe. A bandát megelőzte Atosz és Mészi barátsága, ami alapul szolgált előző zenekaruknak, a NoiseZ-nak. A két srác ezek után több meghiúsult próbálkozás után külön utakon folytatta útját. Atosz a csiliznyáradi Parasomniában gyűjtötte tapasztalatait, míg Mészi egy névtelen bluesbandában csiszolódott.  Aztán 2017 őszén felvetődött a Pitvipers ötlete, ahol végül a basszusgitárosi posztot 2018 tavaszán Varga Virág foglalta el, akinek stílusa és basszusjátéka úgy passzolt bele ebbe a közegbe, mintha mindig is velük játszott volna.

A Free Noise Music Festival egy fiatal, felvidéki, pályakezdő zenekarokat segítő rendezvény, mely fellépési lehetőséget biztosított minden érdeklődő számára.

A fesztivált 2019. május 4-én 17.00 órától tartották a somorjai művelődési házban.

A zenekarok február közepétől március végéig jelentkezhettek, a jelentkezők közül a következő 10 együttes kapott fellépési lehetőséget:

  • Babadara
  • Big If
  • Flashjet
  • Gorlo Volka
  • Krksizlom
  • Night Ride
  • On The Road
  • Pálmafunk
  • Pitvipers
  • The Jean Mones

A sikeresen bejutott zenekarok 20 perc tiszta játékidőt kaptak. Mivel a fesztivál nonprofit jellegű, a szervezők a zenekarok számára anyagi ellenszolgáltatás helyett elvállalták, hogy
minden fellépő számára ingyenesen biztosítják a fellépésük hang- és videóanyag-rögzítését.

Ezeket a felvételeket a szervezők a vágás és keverés után minden zenekar számára eljuttatják. A rendezvény Somorja város anyagi támogatásával valósul meg, a belépés ingyenes volt.

További hasonló témájú videók