90 éve született Nápolyban Bud Spencer, eredeti nevén Carlo Pedersoli olasz úszó, vízilabdázó és színész, aki leginkább a Piedone-filmekkel, spagettiwesternekkel és a Terence Hill-lel közös filmjeivel vált ismertté.
Salgóbánya kicsiny településének közelében, a Medves-fennsík 625 méter magas vulkáni csúcsát koronázza meg Salgó vára. A Salgói család őse az a Simon bán, aki részt vett Gertrúd királyné meggyilkolásában. A várat feltehetően fia, I. Miklós építette a XIII. század második felében.
A 4. kategória versmondói. Bangha Roland (Selye János Gimnázium, Komárom) Kányádi Sándor: Vannak vidékek című művével vett részt a megmérettetésben. Felkészítő tanára: Dr. Farkas Adrianna.
Az idén május 9-én Komáromban bemutatott darab, Daniela Kapitáňová Könyv a temetőről (Kniha o cintoríne) című regényének színpadi változata, amely a Pionírszív címet viseli, 2019. november 9-én Pozsonyba, a Malá scéna színpadára. Szabó Csilla ajánlója.
Ez alkalomból megjelent a 38. száma Franciaországban, de nem az eddig megszokott főszereplővel a címlapon, hanem egy női karakterrel a helyében. A Jean-Yves Ferri által írt és Didier Conrad által rajzolt képregényben egy lázadó kamaszlány, Adrénaline is feltűnik az Asterix-Obelix páros oldalán.
Sok ilyen következetesen építkező szervező kéne, amilyen Éva, aki sajnos már visszavonult, de így is figyel és korrigál, ahol még lehet, ahol még hagyják. Egy icipici kis faluból, Runyáról indult, ahol iskola se volt, a tudásért hóban-fagyban hosszú kilométereket kellett gyalogolni.
A 4. kategória prózamondói. Papp Márton (P. J. Šafárik Gimnázium, Rozsnyó) Karinthy Frigyes: Ki kérdezett? című művével szállt versenybe. Felkészítő tanára: Lőrincz Tímea.
Életének 77. évében vasárnap meghalt Foltin Jolán koreográfus-rendező, táncpedagógus, a nemzet művésze. A Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas alkotó életművét a magyar népművészethez, folklórhoz való viszonya, mély ismerete és különleges megközelítése határozta meg.
Október 14-én Szabó T. Anna József Attila-díjas költő, író volt Békéscsabán a színház Művész Kávéházának vendége. A rendezvényen két legújabb kötetét mutatták be, és sor kerülhetett a 2018-as évre szóló Bárka-díjának átadására is. Az est előtt a szerző az Ár című verseskötet, illetve a Határ című prózakönyv motívumairól beszélt.
Életének 77. évében elhunyt Jeney Zoltán Kossuth-díjas zeneszerző, a kortárs magyar zene kiemelkedő alakja, többek közt olyan filmek zeneszerzője, mint a Szindbád, az Így jöttem és a Jób lázadása.