Hair – negyven éve láthattuk először magyarul

1980 januárjában mutatták be Magyarországon Miloš Forman remekművét, a Hair című filmet – ezen a jubileumi téli estén most valahogy engedjük be a napfényt a negyvenedik évforduló tiszteletére!

„Az volt a Vízöntő kora. Az volt az önfeledt szabadság, a tánc, a dal és az LSD kora. De az volt a vietnámi háború kora is. A felesleges katonásdié és az értelmetlen, kegyetlen halálé… Egy vidéki srác megkapja a behívóját, és a sorozásra New Yorkba utazik. Aztán meglát egy gyönyörű lányt lóháton, akibe talán beleszeretne, ha a legkisebb esélye is volna rá, hogy még egyszer találkozzanak. Új barátai erről egészen másképpen vélekednek. A hippiknek semmi sem lehetetlen: az ő életüket más törvények irányítják, kizárólag olyanok, melyeket saját maguk hoztak. Így kezdődik a film, melyre mindenki olyan szívesen emlékszik. Berger, Claude, Sheila és a többiek története nem csak egy korszakról és egy generációnak szól: örök klasszikussá vált. A virág-korszaknak vége, de ez a film újra és újra képes meggyőzni nézőit, hogy volt benne valami, ami remélhetőleg nem múlik el.” (port.hu)

Teljes film magyarul ITT.

Kapcsolódó:

7 jelenet a ma 40 éves HAIR-ből, amit sosem felejtünk

 

További hasonló témájú videók