Elhunyt Pécsi Ildikó
Haraszti Mária
80 éves korában elhunyt Pécsi Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, rendező, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, volt országgyűlési képviselő.
Tiszapolgáron született, Nyíregyházán érettségizett, után azonnal jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahová első nekifutásra felvették. Már harmadévesen főszerepeket játszott, 1962-ben friss diplomával a zsebében Pécsre szerződött.
Két év múlva Várkonyi Zoltán hívta a budapesti Vígszínházba, ahol kezdetben elkényeztették, aztán elfeledkeztek róla, egyre kevesebb szerepet kapott. A Szent István körúti intézménynek négy év elteltével búcsút mondott és a Komlós János vezette Mikroszkóp Színház tagja lett. Ezután vándorévek következtek: játszott Kecskeméten, a budapesti József Attila Színházban, a Józsefvárosi Kamaraszínházban, a Radnóti Színpadon, majd Miskolcon, Debrecenben és Egerben.
Pécsi Ildikó a Hajdú-Bihar megyei Tiszapolgáron született, Nyíregyházán érettségizett, után azonnal jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahová első nekifutásra felvették. Már harmadévesen főszerepeket játszott, 1962-ben friss diplomával a zsebében Pécsre szerződött.
Két év múlva Várkonyi Zoltán hívta a budapesti Vígszínházba, ahol kezdetben elkényeztették, aztán elfeledkeztek róla, egyre kevesebb szerepet kapott. A Szent István körúti intézménynek négy év elteltével búcsút mondott és a Komlós János vezette Mikroszkóp Színház tagja lett. Ezután vándorévek következtek: játszott Kecskeméten, a budapesti József Attila Színházban, a Józsefvárosi Kamaraszínházban, a Radnóti Színpadon, majd Miskolcon, Debrecenben és Egerben.
Pályája kezdetén naivaszerepeket kapott, később erős jellemábrázoló képességének és kiváló humorának köszönhetően elsőrangú karakterszínész lett belőle.