- Home
- KULTÚRA
- Film és fotó
- Jean-Louis Trintignant 90 éves (teljes filmmel)
Jean-Louis Trintignant 90 éves (teljes filmmel)
Haraszti Mária
Jean-Louis Trintignant alig 20 évesen költözött Párizsba, hogy ott drámai színészetet tanuljon. 1951-ben debütált a színészi pályán, és a háború utáni korszak egyik legtehetségesebb francia színészének tartották. Pályája elején főként színházban dolgozott, míg az 1950-es évek közepén meg nem kapta első filmszerepét Brigitte Bardot oldalán. Ez igazi világsztárrá tette.
Trintignant gazdag családból származott: nagybátyja az a Louis Trintignant volt, aki halálos balesetet szenvedett 1933-ban a Picardie Nagydíjon. Másik nagybátyja Maurice Trintignant Formula-1-es versenyző volt, aki kétszer nyerte meg a monacói nagydíjat és egyszer a Le Mans-i 24 órás autóversenyt is.
Maga Jean-Louis is imádta az autóversenyzést, több versenyen is indult. Így nem volt meglepő, hogy Claude Lelouch rendező őt kérte fel 1966-os filmjének, az Egy férfi és egy nőnek egyik főszerepére. Ezzel a filmmel nemzetközi hírnevet szerzett magának. Trintignant katonai szolgálata miatt öt évre megszakította filmes karrierjét. Miután szolgált Algírban, leszerelt és visszatért Párizsba, ahol folytatta sikeres színészi pályafutását.
Előzés • Olasz film, 1962
RENDEZŐ: Dino Risi
FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Ettore Scola
ZENE: Riz Ortolani
SZEREPLŐK: Jean-Louis Trintignant, Vittorio Gassman, Catherine Spaak, Claudio Gora, Luciana Angiolillo, Linda Sini, Lilly Darelli