L. Gály Olga (1921–2012)

El­ső ver­se 1951-ben je­lent meg. El­ső ver­ses­kö­tete rá két évvel Haj­na­li őr­sé­gen (1953) címen látott napvilágot. Következő, Hal­kan szó­lok (1967) című kötetében megtalálta a ma­gán­élet és a kö­zös­sé­gi prob­lé­mák kö­zöt­ti har­mo­ni­kus egyen­súlyt.

L. Gály Olga a felszabadulás utáni szocialista költészet úttörő lírikusai között van szamon tartva. Négy verseskötete jelent meg: Hajnali őrségen (1953), Halkan szólok (1967), Tiszta vászon (1976), Szívdobogás (1981). Első kötete főként politikai lírát, az új élet szépségeit dicsérő verseket tartalmaz. Második könyve szubjektív hangú, elsősorban a női lélek érzékenységéről és élményeiről szól: szerelméről, gyermekeiről, házasságáról. Költői stílusára, hasonlataira jellemző, hogy nagyrészt női vonatkozásúak. Tiszta vászon című kötetében erős gondolati igény, a cselekvés és a változtatás őszinte szándéka, a társadalmi helyzet és a költői sors reális felmérése, objektív látás nyilvánul meg. Legjobb verseiben teljesen egységes a gondolati és képi tartalom (Danaok hegye, Nyárutó, Április).

L. Gály Olga 1921. február 10-én Losoncon született, szülővárosa gimnáziumában érettségizett. Egy boldog, védett gyermek- és ifjúkor után került az üldöztetés és a háború poklába. Sokat szenvedett, elvesztette szeretteit, első férjét. 1947-től Pozsonyban élt. Először hivatalnokként dolgozott, majd újságíró lett. 1953–1956-ban az Új Szó, 1956–1960-ban a Hét, 1960-tól az Új Élet (Pozsony-vidéki magyar nyelvű járási hetilap), 1971-től 1976-ig a Nő kulturális rovatának szerkesztője volt. Verseit, publicisztikai írásait, irodalmi riportjait, színikritikáit az Új Szó, a Hét, a Nő, az Irodalmi Szemle, a magyarországi Irodalmi Újság és a Népszabadság közölte évekig.

Szeberényi Zoltán így jellemzi: A meg­ta­lált bol­dog­ság, a csa­lá­di kö­tő­dés, a har­mo­ni­kus együtt­élés sok­szor ih­le­ti ver­se­it (Tisz­ta vá­szon, 1976). De a fáj­dal­ma­kat, a csa­ló­dást sem hall­gat­ja el, szá­mos ver­sé­ben az élet árny­ol­da­lai tük­rö­ződ­nek. Köl­tői prog­ram­ját ne­gye­dik kö­te­té­ben – Szív­do­bo­gás (1981) – bon­ta­koz­tat­ta ki a leg­tel­je­seb­ben, mely­nek szá­mos da­rab­ja az egész élet­mű csú­csát je­len­ti. Főként azok a ver­sek, me­lyek­ben ön­ma­gát és hely­ze­tét elem­zi a vi­lág­ban, kül­de­té­sét fej­te­ge­ti. Szán­dé­ka­it jól jel­lem­zi egyik nyi­lat­ko­za­tá­ban meg­fo­gal­ma­zott köl­tői hit­val­lá­sa:

„A ma em­be­rét lép­ten-nyo­mon meg­té­pá­zó el­ide­ge­ne­dés­sel szem­ben a ki­utat ke­re­ső,
fel­ol­dó köl­té­sze­tet vál­la­lom. Oda­nyúj­tom a ver­se­met,
mint­ha a ke­ze­met nyúj­ta­nám – ka­pasz­kod­jon meg ben­ne, aki akar.”

Videó:

L. Gály Olga, Néma madár – prezentáció a losonci zsinagógában

Készítette: Gály Katalin
Zene: ifj. Miko Valér