Marek Krajčí sajtótájékoztatója
Gyula
Marek Krajčí egészségügyi miniszter sajtótájékoztatója a járványügyi bizottság ülése után. Az iskolákat külön kezelik, a COVID-automatát szigorítják.
„Meghatározták azt az új mutatót, ami alá kell csökkennie a kórházban kezelt személyek számának, hogy Szlovákia kimozdulhasson a fekete zónából” – mondja Marek Krajčí. A vörös fázisra való áttérés csak akkor lehetséges, ha a kórházakban a koronavírusos betegek száma 3000 alá csökken.“
A járványügyi szakemberekből álló konzílium az oktatásügyi miniszter kérésére azt javasolta, hogy február 8-tól nyissák meg az óvodákat, illetve az alapiskolák alsó tagozatát. Ehhez a gyerekek szüleitől negatív tesztet fognak kérni. Feltehetően visszatérhetnek az iskolapadba a végzős szakközépiskolások is, ehhez szintén negatív koronavírusteszt lesz szükséges.
Ján Mikas tisztifőorvos szerint a hazai járványhelyzet a lockdown ellenére sem javul, ezért valószínűleg a sokkal fertőzőbb, brit vírusmutáció a felelős. Hétfőn 115 olyan személy mintáján végezték el a vizsgálatokat, akik december 12. után érkeztek Nagy-Britanniából Szlovákiába, ebből 31 esetben volt kimutatható a brit vírusmutáció.