Dave Gilmour 75

75 éves lett David Jon Gilmour, a Pink Floyd nevű brit együttes énekese, gitárosa és fő dalszerzője. 2011-ben a Rolling Stone magazin a 14. helyre sorolta be Gilmourt a Minden idők 100 legjobb gitárosa listán.

David Gilmour Cambridge-ben látta meg a napvilágot, apja a nagynevű egyetem Zoológiai Tanszékének docense, anyja tanárnő volt. A cambridge-i The Perse Schoolban modern nyelvet tanult, ekkor kötött barátságot Syd Barrett-tel, a Pink Floyd későbbi énekes-gitárosával. 1963-ban csatlakozott egy Jokers Wild nevű, képzett zenészekből álló együtteshez, amely később a Flowers nevet vette fel, de az utcán is zenélt.

Barrett és az akkor még pszichedelikus zenét játszó Pink Floyd 1967 nyarán egyik napról a másikra befutott. A hirtelen jött siker, az állandó fellépések megviselték a gitárost, aki kábítószer-fogyasztása miatt teljesen kiszámíthatatlanná vált a színpadon. A többiek Gilmourt hívták segítségül, eleinte öten léptek fel, szükség esetén Gilmour játszotta a gitártémákat, de egyre többször énekelnie is kellett Syd helyett.

Barrett 1968 áprilisában kilépett az együttesből, helyét véglegesen Gilmour vette át.

Az új felállású Pink Floydra – David Gilmour ének, szólógitár, Roger Waters basszusgitár, ének, Richard Wright billentyűs hangszerek, ének, Nick Mason dob – még évekig rányomta a bélyegét Barrett hatása.

Az átmeneti évek után a három dalszerző (Gilmour, Waters, Wright) sajátos, egyedi hangzást alakított ki. A hetvenes évek elején születtek meg a rocktörténelemben mérföldkőnek számító nagylemezeik. A The Dark Side of the Moonról (1973) a kritikusok dicshimnuszokat zengtek, az album listavezető volt az Egyesült Államokban, és rekordot jelentő 741 héten át szerepelt a Billboard Top 200-as listáján, a brit listákon „csak” 301 hétig. A következő nagylemez, a Wish You Were Here (1975) tisztelgés Syd Barrett előtt. A korongot a kritikusok és a nagyközönség egyaránt kedvezően fogadta: ez volt az első Pink Floyd-album, mely az Atlanti-óceán mindkét partján első helyezést ért el. A két albumon roppant szerencsésen ötvöződött Gilmour bluesos gitárjátéka, Waters basszusjátéka, filozofikus szövegei, Wright könnyedebb stílusa.

A sikereket követően Waters vált a zenekar meghatározó egyéniségévé, a zene helyett a dalszövegekre tevődött át a hangsúly. Ennek a korszaknak a csúcsteljesítménye a dupla The Wall (1979), amely a magányosság és a kommunikáció hiányának kérdéskörét járja körül, a kislemezre kimásolt Another Brick in the Wall listavezető volt. Waters és Gilmour csak három számot jegyeztek közösen, ezek közül a Confortably Numb sokak szerint az együttes történetének legjobb dala, Gilmour záró monumentális gitárszólóját minden idők legjobb szólói között emlegetik.

Az együttesen belüli feszültségek már a lemez felvétele idején egyre nyilvánvalóbbá váltak, s a Pink Floyd az 1983-as The Final Cut készítése alatt lényegében szétesett. Waters 1985-ben megszűntnek nyilvánította a zenekart, ezután hosszú jogvita kezdődött a név használatáért.

A Pink Floydot végül David Gilmour, Nick Mason és Richard Wright vitte tovább, akik újabb lemezeket készítettek és rendkívül látványos showműsorral körítve turnéztak világszerte. Waters már csak egyetlen alkalommal, 24 évvel később, a 2005. júliusi Live 8 koncerten játszott ismét társaival.

Gilmour már a hetvenes évek végén úgy érezte, hogy tudását nem tudja kellőképpen kamatoztatni a közös munkában, ezért 1978-tól szólóalbumokat is készített, az elsőt David Gilmour, a másodikat 1984-ben About Face, a harmadikat 2006-ban On an Island címmel, utóbbi platinalemez lett. Tavaly jelent meg negyedik szólóalbuma, a Rattle That Lock, amelyet jelenleg is világ körüli turnéval népszerűsít. Pályafutása során a rockzene legnagyobb neveivel lépett fel közösen, különösen emlékezetes volt 2009-ben Jeff Beckkel közösen adott koncertjük a londoni Royal Albert Hallban.

Gilmour 2003-ban II. Erzsébet brit királynőtől a Brit Birodalom Parancsnoka kitüntetést vehette át a Buckingham-palotában a rocktörténet kimagasló lemezeinek elkészítésében való részvételéért, különös tekintettel a történelemformáló jelentőségű The Wallra. 2008-ban Ivor Novello-díjat, majd Q Awards-díjat vehetett át, amelyet az abban az évben elhunyt Rick Wrightnak ajánlott fel. 2011-ben a Rolling Stone magazin a 14. helyre sorolta be a Minden idők 100 legjobb gitárosa listán.

Számos jótékonysági szervezetnek adományozott nagyobb összegeket. Szenvedélyes pilótaként megalapította az Intrepid Légi Közlekedés elnevezésű múzeumot, a történelmi repülőgépek gyűjteményét. A kollekciótól később megvált, mert – ahogy egy ízben a BBC-nek nyilatkozta – a múzeum „csak egy hobbi volt a zene mellett, de az évek során túl nagy üzleti üggyé vált”. (Rocknemzedék.hu)

Videó forrása: HDPinkFloyd