Elhunyt Lawrence Ferlinghetti

Sokan azt se tudták, hogy még élt… 102 évesen hunyt el Lawrence Ferlinghetti amerikai költő, aktivista, író, esszéista, műfordító, könyvkiadó, festő, a beatnemzedék nagy hatású teoretikusa 2021. február 22-én San Franciscóban.

Az elme vidámparkja szerzője 100 évesen, 2018. március 19-én adta ki önéletrajzi regényét Little Boy címmel.

Az Üvöltés antológia (Vallomások a beat-nemzedékről) Sükösd Mihály szerkesztésében 1966-ban és 1982-ben is reveláció volt, és úgy tűnik, azóta sem vesztett erejéből, ahogy Sükösd Mihály írja, „a régi beatnikek indulata nem hűlt ki, dühük ma is perzsel”.

Pedig az antológia jószerével hozzáférhetetlen, 37 éve nem volt új kiadás, a példányokat kincsként őrzik a rajongók, antikváriumokban csak előjegyezni lehet. Ferlinghettinek két műve szerepel benne, részletek Az elme vidámparkjából és az Ő (Allan Ginsbergnek) című verse, mindkettő Géher István fordításában (itt olvashatók). Úgyhogy akinek megvan, és van mit kiüvölteni magából, kotorja elő otthon, és olvassa. Ez a könyv nem csak „(a)z ötvenes évek amerikai fiatalsága kételyeinek, egzisztenciális helyzetéből adódó nyugtalanságának, rossz közérzetének kifejezője-hangadója”. 

(Részlet)
Géher István fordítása

(…) Jönnek nekem a bennszülött beatek, hogy azt mondják, nem lehetek „beat” is, meg „elkötelezett„ is egyszerre. Mint teszem például ebben a versben („Megközelítő leírás egy díszebédről, amelyet Eisenhower elnök nyilvános felelősségre vonása tiszteletére rendeztek„), hapsikám. De milyen igaz, amit Williams Seward Burroughs mondott, hogy „Csak a hulla és a kábítós nem izgatja magát, ők ugyanis utolérhetetlenek„. Én viszont egyik sem vagyok. Nem ám, hapsikám. És ez az, amiért az összes albérleti duma a beatnemzedékről és arról, hogy micsoda nagy egzisztencialisták ők, annyit ér, mint a halottnak a csók. Mert Jean-Paul Sartre igenis izgatja magát, és ő mindig is azt ordibálta, hogy az író különösképpen legyen elkötelezett. Elkötelezettség,ez az egyik kedvenc piszok szava neki. Oltárian körülröhögné – az el-nem-kötelezettség eszméjét és a beatnemzedék művészetét. Akárcsak én. És a modern költészetnek az a fertelmes kokós-pálmája, Allan Ginsberg, nemigen mondana ő se mást. Csak a hullák, azok elkötelezetlenek. És a beat hipster nyamvadt nihilizmusa, ha a végére járunk mindannak, ami természetszerűleg következik belőle, az alkotó művész tulajdon magának halálát jelenti. A művész „elkötelezetlensége” pedig úgy, ahogy van, öngyilkos és eltévelyedett változata ugyanennek a nihilizmusnak.

(1956)

_________________

Ő
(Allen Ginsbergnek)
Géher István fordítása

Ő az  a prófétákból egy aki eljött
Ő az  a piszkos prófétákból egy aki eljött
Ő az  szakálla volt az Ó-Testámentomban
          csak leborotváltatta Patersonban 
Ő az  nyakára gégemikrofont köt
          midőn szavalóestekre megy
          és több ő mint a költők táborából egy 
          és ő az a jó öreg aki szüntelenül egy
                                                                         verset körmöl
          egy jó öregről
          akinek mindenről az jut eszébe Halál 
          és aki verset körmöl
          egy jó öregről
          akinek mindenről az jut eszébe Halál 
          és aki verset körmöl
          mintha a képet látnád a képes
                                                                   Zabpehely-dobozt
          egy ember alakja látszik amint fog egy
                                                                                   dobozt
          amelyen egy alaknak képe látható 
          amint fog egy dobozt
          és az alak törpül 
          mindegyre törpül és távolabbra fordul körbe körből 
          ekképp mutatkozik a zsugorodó való
          Ő az a prófétákból egy aki eljött
          hogy lássa hallja jelentse jegyzőkönyvvel 
          a zsugorodó világ
          jelenlegi állapotát
          Ő az szemében horgas cipőgomboló
          keresztül tűzi-fűzi
          ahány lábon csak áll a lét
          s ahány cipőmadzag hír mindből kibogozza 
          a valóság természetét
          És kiszúrja ő a szemével
          mind ami kallódó személy vagy holmi 
          s kivárja ő vajon nem mozdul-e meg 
          amint a kandúr őrzi a holt fehér egeret 
          ha azt gyanítja búvik ott benn 
          még holmi apró gombolyag élet 
          és ő csak várja szelíden 
          mikor mutatja meg magát csak erre les 
          ha hím ha nő ha semleges 
          és ő a szelíd Isten báránya véled 
          elkészíttetve tébolyító bordaszeletnek
          És ő utánaböngész minden gyanús leletnek
          és összeböngész ő minden személyt vagy holmit 
          és megvizsgálja azt és megrázogatja azt 
          amint fehéregeret madzagra akaszt 
          ki úgy hiszi tán eleven maradt a féreg           
          és rázza míg megszólal
          és rázza míg megéled 
          és rázza míg megszólal
Ő az  a Kandúr éjhosszat ki lopózva lépked
          és ott alussza buddhavoltát violaszín alatt
          és ott hallgatja a neszt ha tapsot üt három
                                                                            tenyér
          és ott olvassa az írást csont agya-tábláján
                                                                                     ahogy áll
          léte tulajdon hieroglifáját
Ő az  botvégre tűzött harsogó valag
          és harsog ő a kétlábú adó-vevő 
          és kagylóját füléhez tartja ő
          és kagylóját szájához tartja ő 
          és hall halált halált
Ő az  feje egy van s nyelve egy hátulra kötve fel 
          és nyelve betölti a száját
          és szólal ő az állat nyelvivel
          és kieszelt aztán egy nyelvet az ember 
          mit meg nem ért más lelkes állat
          és lát az ő nyelve és nyelvre szóra talál 
          és hall az ő füle hall e beszédre           
          és füle kétfele áll
          és hall halált halált
          és nyelve van egy amivel kibeszélje 
          mit meg nem ért más lelkes állat
Ő az  meginduló gyökér sétáló villa-ágas
          egy szeme mint a göcsőrt a fej közepében 
          és szeme kifordul és befordul 
          és lát és tébolyul
          és tébolyul és látva lát
És ő az a tébolyodott szem az egyes szám negyedik 
                                                                                               személyben 
          amelyről senki sem beszél
          és ő a hang az egyes szám negyedik
                                                                               személyben
          amelyben senki sem beszél
          s amely van mindazonáltal
          lopótök fejjel és papír pofával 
          és haja hosszú tébolyult halálhaj 
          és erről senki sem beszél
És ő  beszél folyvást magáról és szólít holtakat ő 
          halott szülőjét s elholt Rózsika nénjét 
          és hajuk hosszú és hosszú a körmük 
          és nő mindegyre nő 
          s eljönnek ők úgy jönnek elő a szóban ők
                                                                      manikűrözetlen
És ő  van itt a sötét hajú aki eljött
          a sötét szemű a sötét cipős
          s kezében ott a jelentés nagy sötét kötetben
És ő  az a nagy sötét madár egy lábon billegő s 
          hallgatja a neszt amint az élet megmutatja
                                                                                        magát
          az ideg kagylófödelén
          s beszél mivel dalolna s bőréből szabadulna 
          és belebök nyelvével bőrbe mely kagylófedél 
          és bekopog szemével a dönget a kagylón 
          és lát fényt fényt és hall halált halált 
          amelyről senki sem beszél
Mert ő az a fő s a főbeli látomás
          s szemében ott a gyík-tekintet 
          s az ő kitárult látomása ajtó 
          amelyben áll ő és kivárja és kihallja
          hogy a kéz kopog és tapsol és tapsol és
                                                                                       kopog
          fejére Halált Halált
Mert ő az önmaga révült illuminációja
          és ő az önnön hallucinációja 
          és ő az önnön fej-zsugorítója
          és forog az ő szeme a világ zsugorodó
                                                                                    fejében
          és hallja amint az ő ágyéka szól Halált
                                                                                     Halált
          süket zenére
Mert ő az ím aki eljött mind e világnak végezetére 
          és ő az esendő hús amely ím szóra vált 
          és ő kibeszéli a szót mit hall a húsban a
                                                                      csont velejében
          és ez a szó Halál
                                        Halál Halál
                                                            Halál Halál
                Halál Halál
                                    Halál Halál
                                                       Halál
                       Halál Halál
                                          Halál Halál
               Halál Halál
                                    Halál Halál
                                                        Halál Halál
          Halál Halál
                              Halál Halál
                                                  Halál Halál
                                                                      Halál Halál
                                                               Halál

_____________

Kapcsolódó:

Lawrence Ferlinghetti (1919–2021) verseiből