Szent Mihályhoz csendült fel himnusz a Szent Mihály-templomban

A kórus az állványzaton

adta hírül tegnap  a Transindex.ro portál. Mint írják: 2018-ban kezdték el felújítani a kolozsvári Szent Mihály templomot, amely a nyilvánosság előtt 2019 szeptemberétől zárva van.

Ebben a helyzetben csendült fel a templomban a Szent Mihály himnusz a Szent Cecília kórus rendhagyó előadásában.

A kórus karnagya, Potyó István a lap megkeresésére elmondta, hogy az ötlet abból az egyszerű tapasztalatból keletkezett, hogy az utóbbi időszakban több kérdés miatt elég sokat kellett a templomba bejárjon, és mindig szembesült a templomban lévő helyzettel: mindenütt a kőművesek munkájának nyomait látta, köveket, maltert, port.

„Hiányzott az a bensőségesség, az a sajátos lelkület, amit megszoktunk, és ahova a hivatásunk nap mint nap szólított. Szerettem volna valamit, ami kicsit lelket visz a munkálatok közé” – számolt be Potyó István.

A hanganyagot a Piarista templomban, a videóanyagot a Szent Mihály templomban készítették. Az auditív és vizuális anyagokat Varga Norbert irányításával készítették elő. A zeneművet Horváth Márton Levente Erkel Ferenc-díjas,  kortárs egyházi zeneszerző komponálta a veszprémi Szent Mihály-szobor avatására. A mű úgy került Kolozsvárra, hogy az egyik kórustag Erasmus-programmal Magyarországon volt tanulni, ahol kapcsolatba került a zeneszerzővel, s miután szóba került a kórus és a Szent Mihály templom, megkapta a zenemű kottáját.

 

További hasonló témájú videók