Földessy Margit 75
Haraszti Mária
Földessy Margit Balázs Béla-díjas magyar színésznő, a Földessy Margit Színjáték- és Drámastúdió vezetője ma ünnepli 75. születésnapját.
Földessy Margit művészcsaládba született. Édesapja, Földessy Géza színész, színházi rendező és színigazgató, édesanyja a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Komlós Juci. Miután édesapja disszidált, anyai nagyapja, Komlós Vilmos – a Hacsek és Sajó Sajója – töltötte be a családban az apa szerepét. Már hat-hét évesen színházban és Keleti Márton filmjeiben szerepelt. Később is számos játék- és tévéfilmben láthatta a közönség.
Az 1953-ban bemutatott, Keleti Márton rendezte Ifjú szívvel című filmben olyan színészóriásokkal szerepelhetett együtt, mint Soós Imre, míg az 1959-es Pár lépés a határ című alkotásban Gobbi Hilda és Várkonyi Zoltán mellett játszhatott.
1972-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Tagja lett a 25. Színháznak, majd a Nemzeti Színháznak. Ezután a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött. Sokat szinkronizált.
A színész-pedagógus 1985-től vezeti a SZINDRA Színjáték- és Drámastúdiót, amelynek évtizedek óta a II. kerület ad otthont, 2013 óta pedig a Marczibányi Téri Művelődési Központ (Marczi). Mint mondja, itt megtalálta az otthonát.
A stúdió ötlete fiához, Galántai Márkhoz kötődik, aki iskolásként a kudarc- és a sikerélményeket is nehezen dolgozta fel. Ezért annak idején áthívta magukhoz fia osztálytársait és megpróbálta kijátszatni velük a problémákat. Meséken, szituációs gyakorlatokon keresztül segített nekik abban, hogy rájöjjenek, mi a jó és mi a rossz, hogyan és miért tudunk megbocsájtani valakinek. Ennek a csapatnak több olyan fiatal is tagja volt, akik ma már komoly karrierrel bírnak.
Bár Földessy Margit mindig hangsúlyozza, hogy nem színészeket nevel, köztudott, hogy számos híres művész került ki a szárnyai alól. A hozzá járó stúdiósok „margitosoknak” hívják magukat.
A Szindra híre szájról szájra terjed, és már a margitosok gyerekei is margitosok. A stúdió történetében egyetlenegyszer jelent meg hirdetés, még az ősidőkben, az Esti Hírlapban, azóta sosem.
Földessy Margitnak szenvedélye a munkája, napi 14–16 órát dolgozik azért, hogy megfejtse a gyerekek lelkét, erősítse önbizalmukat és azt vallja, eközben ő maga tanul a legtöbbet.
Források: Színház Online, ATV