Bulgakov: A mester és Margarita • Arvisura Színház

130 éve született Mihail Afanaszjevics Bulgakov orosz orvos, író, drámaíró. Az orosz irodalom egyik legnagyobb szatirikus alkotója.

Bulgakov regénye – amelynek színpadi adaptációját ebből az alkalomból megtekintésre ajánljuk – a XX. század irodalmának egyik legnagyobb teljesítménye. Filozófiája és történelem látása jellegzetesen kelet-európai.

A regény alaprétegében a húszas évek Moszkvájába érkezik a Sátán, hogy megrendezze a Bált, amelyre minden év Nagypéntekén kerítenek sort a sötétség erői. Woland (a Sátán) és társai működése következtében fény derül a húszas – harmincas évek szovjet társadalmának viszontagságaira.

A történet másik szála az evangéliumi Jesua, a szeretet filozófiájának hirdetője, és Ponczius Pilátus lovag kapcsolatának sajátos feldolgozása. Pilátus élethelyzetében örök emberi problémák vetődnek fel: hogy lehet az Igazságot felismerni, van-e elég bátorságunk döntéseinkben vállalni a már felismert Igazságot, végül megváltoztathatóak vagyunk-e téves döntéseinkkel együtt is?

Az első két réteghez harmadikként a Mester – egy jelenkori Faust – és szerelmének, Margaritának története társul.

Az Arvisura Színház feldolgozása távol áll a regényadaptációk megszokott formáitól. Nem epizódok füzéréből vagy egy drámai mag kibontásából építi fel előadását, hanem látomásokból és hallucinációkból, képi metaforákból, zenei motívumokból.

Az előadás a mélységből a magasba, az árnyak világából a világosság felé mutat. A fenyegetően szóló doboktól, a sötéten kongó gongoktól a tisztán felcsendülő hármas hangzatokig, a himnuszig jut el. A szabadság adta ünnep megszólaltatásának lehetőségét keresi. Az egyéniség önmagára találását jelentő egymásra találások, összetartozások beteljesedésének az esélyét.

Az Arvisura 1979-ben alakult meg Somogyi István vezetésével. Az akkor még nagyon fiatal csapat a nyolcvanas évek színházi életének legszilárdabb társulatává alakult. A köztudatba alternatív színházként vésődtek be, de ez a minősítés (minőség) sokkal inkább a szabadságukból, függetlenségükből, „ős-színházi” lényükből fakadt, nem a diploma-nélküliségükből. Amikor anyukáink az úttörő nyakkendőinket kötötték, ez a kezdő csapat a Balaton partján különös színházi munkát végzett: elemi dolgokat vizsgált meg közelebbről: mi az ember, mi a természet, mi a napkelte és az alkony, mi a születés és mi a halál. A plakátjaikon sem a produkció megjelölés szerepelt, hanem a tanulmány, mely a örökös lelohaszthatatlan keresésből fakadt. Az Arvisura név is ebből eredt: Igaz Szólást jelent, céljuk (ha lehet ilyet mondani) az igazságnak a keresése lett.

A Szkéné egyik legfontosabb műhelye a Tanulmány Színházból létrejött Arvisura Színházi Társaság volt, amelyet Somogyi István alapított. Áttörésüket Bulgakov Mester és Margaritája jelentette 1984-ben, amikor már az „amatőrizmus fellegvárából” valódi alternatív játszóhellyé alakult a színház, így nem meglepő, hogy a mai független szféra legmeghatározóbb alkotói – úgy mint Enyedi Éva, Horgas Ádám, Kelemen József, Láng Annamária, Péterfy Bori, Pintér Béla, Scherer Péter, Schilling Árpád, Terhes Sándor és még sokan mások – is Somogyi köpenyegéből bújtak ki.

„Hihetetlenül inspiráló volt mindez, hogy tartoztam valahová, nem csak az Arvisurához, hanem egy olyan közösséghez, akik számára öröm volt az élet. Aki ide belépett, az biztos, hogy visszajött. Olyan ez, mintha az ember valamilyen exkluzív, de mégsem kirekesztő klubnak lett volna a tagja. Az ötvenesek nyílt szívvel fordultak a húszasok felé, mint valami mesében.” – mesélte Schilling Árpád az Arvisurában töltött évek kapcsán.