ÖRÖKLÉT: Kántor Péter, költő

0 Views

0 Likes

Kántor Péter a Digitális Irodalmi Akadémia, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, és a Szépírók Társaságának tagja volt. Dolgozott tanárként, lektorként, szerkesztőként, verseket írt, és műveket fordított, így például Mihail Bulgakovtól, Borisz Paszternaktól, vagy éppen Oszip Mandelstamtól.

Igazi elismertségét a rendszerváltás utáni időszak hozta meg (a Fönt lomb, lent avar c. kötete után); s azóta tart legjelentősebb pályaszakasza, amely (számos nagy presztízsű díjon kívül) a versolvasók körében is komoly figyelmet váltott ki. Kántor Péter költészetének három emblematikus darabja a három Megtanulni élni című vers: az első 1990-ben íródott, közvetlenül a rendszerváltás után, tíz évvel később, 2000-ben a második, és újabb tíz év elteltével, 2010-ben a harmadik. Ugyanezzel a címmel jelent meg 2009-ben gyűjteményes kötete.

A Magvető kiadó egy versrészlettel emlékezett meg a József Attila- és Magyarország Babérkoszorúja díjjal kitüntetett költőről, műfordítóról.

Volt, ami volt. És marad belőle, ami marad.
Emlékek romkertjei, amelyekből itt-ott
egy-egy tömör fal, oszlop, talányos kapurészlet,
tenyérnyi szemkápráztató cserépdarab
kiválik és megáll,
míg a felejtés sűrű hava hullik,
finom esője pernyeként szitál.
Fogadkozunk, hogy örökké és soha! –
Vakító, süketítő nap tűz oda,
forró szél pörgeti a neveket.
Arrébb tarka sár ismétli magát,
de úgy, hogy centiről centire más lesz,
és vonz, mint vasreszeléket a mágnes,
csúszdáznak rajta a kisgyerekek.
Volt, ami volt. Átszűrve, átszitálva
ha beépül is a tegnap a mába,
titkával illeszkedik dallamába,
vagy díszítőelem csupán, csipkés falomb,
árnyékot vetve egy eklektikus falon.
S van, ami úgy nincs, hogy még felidézi pontosan a hiánya.
Múlt nyár. Nyúlnál utána, de mint a pára.