Hazai Esszencia – a Csallóköztől a Bodrogközig
2021. október 2-án 19.00 órától Hazai Esszencia című műsorát mutatja be a Generáció Táncegyüttes a Komáromi Jókai Színházban.
A Generáció Táncműhely 2019-ben alakult, három különböző formációval folytatja tevékenységét rendszeresen. A Táncegyüttes a 2020-as évben átlépte a már ismert ifjúsági együttes mivoltát, és egy országos, sok együttest összefogó társulattá alakult.
Tagjai kilenc szlovákiai magyar táncegyüttes kiemelkedő táncosai, szólistái.
Az együttes kiemelt célja az azonos érdeklődésű és elhivatottságú fiatalok összekovácsolása mellett, a hagyományos, autentikus néptánc hiteles és egyben korszerű ábrázolása.
Az együttes műsorában kivonatot állít színpadra a mai Szlovákia magyarlakta falvainak hagyományos tánc- és zenekultúrájából, megmutatva azok azonosságait, vagy épp különbözőségeit, a Csallóköztől egészen a Bodrogközig. Az együttes fő kifejező formái az autentikus, tiszta forrásból vett néptánc motívumok. Mindezt korszerű, mai köntösben alkalmazva.
Zene és zenei szerkesztés: Iván András és a Pósfa zenekar.
Ének: Szabó Júlia
Rendező, koreográfus: Gálik Klaudia és Gálik Gábor
Jegyek: https://jokai.interticket.sk/…/generacio…/9424
Ízelítő a Táncműhely oldaláról:
Az előadás a Csoóri Sándor Alap és a KULTMINOR jóvoltából valósul meg.