Grétsy László 90 éves

0 Views

0 Likes

2022. február 13. vasárnap

Grétsy László budapesti otthonában, 2012 -MTI Fotó: Czimbal Gyula

90. születésnapját ünnepli Grétsy László magyar nyelvész, főiskolai tanár, televíziós személyiség, a nyelvművelés kiemelkedő alakja.

Egyetemi tanulmányai alatt még irodalomtörténettel foglalkozott, majd diplomájának megszerzése után a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársaként kezdett el dolgozni, melynek később főmunkatársa lett. 1971-ben a mai magyar nyelvvel foglalkozó osztály vezetőjévé nevezték ki. Itt szerezte első nyelvápolással kapcsolatos könyveit.

1987-ben távozott az Akadémiától és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Főiskolai Karán a magyar nyelvi tanszékvezető főiskolai tanára lett. 1989-től az Anyanyelvápolók Szövetségének főtitkára, majd alelnöke, 1994-től ügyvezető elnöke. 2008 decemberében a közgyűlés a szövetség elnökévé választotta.

1998-ban vonult nyugdíjba. 1992-ben az MTA Magyar Nyelvi Bizottságának társelnökévé választották, 2006-ban annak tiszteletbeli elnöke lett. 2001 és 2007 között a MTA Közgyűlésének képviselője volt.

Több nyelvműveléssel foglalkozó szakfolyóiratnál dolgozott, a Magyar Nyelvőr szerkesztőbizottságának tagja és az Édes Anyanyelvünk felelős szerkesztője volt. Emellett az Élet és Tudomány, valamint a Szabad Föld rovatvezetőjeként is működött.

Országszerte ismertté a magyar nyelv hagyományaival, illetve annak ápolásával kapcsolatos népszerű televíziós műsorai tették. Ezek közül a legismertebb a Vágó Istvánnal közösen vezetett Álljunk meg egy szóra! című műsor volt, melyben egy-egy szónak, kifejezésnek a helyességét, eredetét, esetleges hibás használatát magyarázták el. A nyelvművelő tévésorozat 500. adása alkalmából 1997-ben nívódíjat kapott. Balázs Gézával is volt közös műsora, de több saját műsort is vezetett.

„A nyelvművelés az alkalmazott nyelvtudománynak az az ága, amely a nyelvhelyesség elvei alapján, a nyelvi műveltség terjesztésével, a nyelv egészséges fejlődését igyekszik segíteni. Célja és tartalma nem örök és változatlan, hanem idő és hely függvénye; legidőszerűbb feladatait mindig az adott társadalom szükségletei határozzák meg.

A múlt század első felében a nyelvújítás, a nyelvbővítés volt a legfőbb feladat, hogy nyelvünk korszerű gazdagodása révén bekapcsolódhassunk az európai kultúra és tudomány fejlődésébe. A század második felében a nyelvművelés azt tekintette fő feladatának, hogy a nyelvújítás túlzásai, túlkapásai folytán mesterkéltté vált nyelvhasználatot igyekezzék visszavezetni a természetességhez s nem utolsósorban a népnyelvhez. A 20. század első felében legfőképpen az idegenszerűségek elleni küzdelem volt a nyelvművelés időszerű feladata, ha talán nem is olyan nagy mértékben, ahogy ezt a korszak nyelvművelő „termésének” összképe mutatja. A második világháború utáni évtizedekben a nyelvművelés legfőképpen arra irányult, hogy a nyelv minél alkalmasabb legyen a világos, árnyalt nyelvi közlésre, a kommunikációra, a beszélő (író) ember pedig minél jobban ismerje meg a nyelv törvényszerűségeit, használati szabályait. Ami pedig a mát illeti, ez utóbbi célok napjainkban is érvényesek, de két kiegészítéssel. Az egyik az, hogy mivel a legutóbbi egy-két évtizedben rendkívüli mértékben megnövekedett az idegen, elsősorban angol, illetve amerikai angol szavak és kifejezések beáramlása, napjaink nyelvművelő tevékenységében újból mind nagyobb szerepet kap – és kell is, hogy kapjon – a szükségtelen idegen szavak elleni küzdelem.

A másik pedig az, hogy mivel a nyelvművelés hagyományos feladataihoz egyre erőteljesebben s egyre nagyobb hangsúlyt kapva csatlakoznak a nyelv státusának, intézményes keretének, a nyelvhasználati jogoknak és lehetőségeknek a bemutatásával, elemzésével, megerősítésével kapcsolatos feladatok, ezekre érdemes, sőt szükséges mind gyakrabban külön is ráirányítani a figyelmet státustervezés, nyelvi politika vagy egyéb megjelöléssel.” (Grétsy László)