Saljapin, az első világsztárok egyike

Saljapin szegény kazanyi parasztcsaládban jött a világra. Cipész-, majd asztalmesterséget tanult, komoly ének- és zenei tanulmányokat soha nem folytatott, hangjára és kiváló hallására egy templomi kórusban figyeltek fel. A fiú, akinek legmerészebb álmaiban is csak a vándorszínészet szerepelt, pályafutását a távol-keleti Ufa operaházában kezdte, ott, ahol később a híres táncos, Rudolf Nurejev is debütált. Először csak statiszta volt, énekesként 1890-ben lépett először színpadra Csajkovszkij Anyegin című operájában. Karrierjét egy beugrás indította el: az egyik beteg szólista szerepét vette át, és bár zavarában egyszer a szék mellé ült, nem vallott szégyent. Belekóstolt a korábban annyira irigyelt vándorszínészek életébe is, utazó társulattal jutott el Tifliszbe (ma Tbiliszi), ahol egy neves énektanár ingyen fogadta tanítványai közé.

Húszévesen már Moszkvában, két évvel később pedig az akkori fővárosban, Szentpétervárott lépett fel. Az orosz kulturális élet központjában megismerkedett Lev Tolsztojjal és barátságot kötött Szergej Rahmanyinov zeneszerző-zongoravirtuózzal. Hírneve gyorsan nőtt, így 1901-ben a milánói Scalában a „Maestro”, Arturo Toscanini vezényletével énekelhetett a tenorkirály Enrico Caruso oldalán, Arrigo Boito Mefistofele című operájában. Saljapin meghódította a párizsi és a londoni közönséget, ünnepelték a New York-i Metropolitanben és Ausztráliában is. Amerikai fellépésein a kritika eleinte fanyalgott, a nézők azonban ünnepelték, a jegyeket elkapkodták. Mivel Saljapin műsora döntően orosz művekből állt, a jegyekhez kis füzetet mellékeltek, amelyben közölték az énekelt darabok angol fordítását, az áriákat és dalokat megszámozták, ő pedig mielőtt belekezdett a produkcióba, bemondta a számot.

Hazáját, miután a szovjet rendszerben is csalódott, 1922-ben hagyta el végleg. Franciaországban telepedett le, s bár otthon minden vagyonától és kitüntetésétől megfosztotta a kommunista kormányzat, állampolgárságáról nem mondott le. Magyarországon először 1925-ben, utoljára tíz évvel később járt. Utolsó színpadi szerepe Borisz Godunov volt 1937-ben.

Saljapin énekkultúrája páratlan volt, erős, ugyanakkor bársonyos hangjával szenvedélyes érzelmek kifejezésére volt képes. Neve a klasszikus orosz operahősökkel (Igor herceg, Borisz Godunov, Rettegett Iván, Ivan Szuszanyin) forrott össze, de elénekelte az operairodalom szinte minden nagy basszus-szerepét. Repertoárján orosz népdalok is szerepeltek, köztük a Bunkócska és a híres Zúg a Volga (Ej uhnyem). Páratlan hangi adottságaihoz kiváló előadókészség párosult, majd kétméteres alakja uralta a színpadot, alakításai drámai színészeket is megszégyenítettek.

1915-ben a filmvásznon is debütált, Rettegett Iván volt egy orosz alkotásban. 1932-ben Amerikában a Cervantes műve nyomán készült Don Quijote-feldolgozás főszereplője volt, amelyet három nyelven forgattak le különböző szereposztásban, de Saljapin mindhárom változatban szerepelt. 1917-ben operarendezőként is bemutatkozott, Moszkvában nemcsak énekelt Verdi Don Carlosában, de az előadást is ő vitte színre, később megrendezte Dargomizsszkij Ruszalka című operáját is. Egyik kedvenc szerepe Anton Rubinstein Lermontov nyomán született Démon című operája volt.