Elhunyt Kovács András Ferenc, a kortárs magyar költészet vezéralakja
Haraszti Mária
Ma hajnalban elhunyt Kovács András Ferenc Kossuth-díjas, Artisjus irodalmi nagydíjas erdélyi magyar költő, esszéíró, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja. KAF a kortárs magyar költészet vezéralakja volt, a legnagyobbak között tartották számon.
„Költő és barát, aki sokat tudott és szívesen adta. A lélek halhatatlanságáról ő most már mindent tud. Nyugalma legyen csendes!” – búcsúznak tőle barátai, kollégái a Látó folyóirat FB-oldalán.
Szatmárnémetiben született 1959. július 17–én, érettségi vizsgát 1978-ban tett szülővárosában, a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. Felsőfokú tanulmányokat a a kolozsvári egyetemen folytatott, 1984-ben magyar-francia szakos középiskolai tanári diplomát szerzett. Első kötete, Tengerész Henrik intelmei 1983-ban jelent meg a Forrás sorozatban.
Kovács András Ferencet indulásától kezdve tehát a mai irodalom legígéretesebb, legtehetségesebb alakjaként tartotta számon a kritika. Poétikai világát a kulturális memória, az emlékezet újraírásának költészeti kísérleteként szokás meghatározni. Művei az irodalmi kód végtelenségét igyekeznek kiaknázni és láthatóvá tenni. Az intertextualitás e versekben megjelenő formája nem egyszerűen a posztmodern szövegkezelés szimpla esete, hiszen Kovács András Ferenc művei nem tüntetik el és olvasztják magukba a formák történetiségét, hanem a költészeti memória kultúrateremtő funkcióját hangsúlyozzák. Ez a költői világ parafrázisokkal, idézetekkel, allúziókkal, rájátszással, utalással és reminiszcenciákkal telített intertextuális szövegek hálózatába vezet. Ezeknek a hálóknak a szétbontása és újfajta összeillesztése hívja elő e költészet formai-hangnemi sokszólamúságát.
Több költői alteregó álarca mögött is publikált, melyeken keresztül különféle korokba, világokba, élethelyzetekbe vetítette líráját: Caius Licinius Calvus (i. e. 1. század) fiktív római szónok és költő, John Coleman, művésznevén Jack Cole (1958–) amerikai költő, író és Lázáry René Sándor (1859–1929) költő, műfordító, latin és francia szakos tanár a legismertebb költői hasonmásai.
A rendszerváltás után néhány hónapig a marosvásárhelyi Nemzeti Színház aligazgatója (a magyar társulat művészeti vezetője), a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat versrovatának szerkesztője és 2007-től nyugdíjba vonulásáig 12 éven át a lap főszerkesztője volt.
Fent: A marosvásárhelyi televzió beszélgetése idén novemberben KAF-fal. „November 15-e a bebörtönzött írók világnapja. A börtönbüntetés a hatalom elleni tevékenység gyakori következménye, így a művészek, akik gyakran lázadnak az elnyomók ellen, gyakran kerültek és kerülnek fogházba. Ennek a helyzetnek az erkölcsi vetületeiről beszélgettünk Kovács András Ferenc költővel.”
Kapcsolódó:
Kovács András Ferenc: Én mindig máshogy vagyok én, és máshogy vagyok szabad
Meghalt Kovács András Ferenc költő
A Városmajor 48 Alapítvány online író-olvasó találkozójának meghívott vendége Kovács András Ferenc költő.
Beszélgetőpartnere Károlyi Csaba irodalomkritikus, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese (2022 októbere).
Kiemelt kép: Fotó: Valuska Gábor, Litera.hu