XXXII. Kolozsvári Mátyás Nap
Haraszti Mária
Reneszánsztól kortárs művekig ívelő, Versemmel végtelenbe nősz című műsorával lép fel február 24-én, a XXXII. Kolozsvári Mátyás Napon az UniCante Egyetemi Kórus (fent). A belépés ingyenes, közölték a szervezők.
Az Amaryllis Társaság szervezésében minden évben megemlékeznek Kolozsváron Mátyás király születéséről. Ebben az évben Mátyás király szülőházában, szombat este 7 órától tartják meg az ünnepi rendezvényt, amelyen az UniCante Egyetemi Kórus lép fel. A „kórusgyöngyszemek” között Bogdán Zsolt színművész verseket és novellákat ad elő, Fehér Árpád pedig lanton játszik.
Az UniCante 2009 őszén alakult a kolozsvári egyetemi karok hallgatóiból és végzettjeiből, Fekete Miklós vezetésével. „A reneszánsz művektől a kortárs magyar és idegennyelvű alkotásokig minden olyan komolyat-vidámat, egyházit-világit, régit-újat, hangzatosat-fülhegyezőt szívesen éneklünk, ami örömmel tölt el, és igényes kórusmuzsika” – fogalmaz a karvezető.
A kórus az elmúlt időszakban többször fellépett a Kolozsvári Magyar Napokon és a Kolozsvári Mátyás Napokon, köztéri flashmobokat is kezdeményeztek. Önálló hangversenyt mutattak be Orbán György zeneszerző kórusműveiből, reneszánsz egyházi és világi, kórus- és hangszeres művekből, az elmúlt három évtized magyar egyházzenei alkotásaiból, magyar szerzők zongorakíséretes műveiből, valamint UniCante goes JAZZ címmel ismert dallamok jazz-átdolgozásait is megszólaltatták. (Forrás: Transtelex)