Dél-Korea a Holdra készül

Dél-Korea
A Dél-Koreai NASA, a KASA

Dél-Korea összevonta űrrel foglalkozó hivatalait, Sacheon városában megalakult a Korea AeroSpace Administration (KASA).  Az új szervezet elsődleges feladata – az amerikai NASA mintájára – az ország kereskedelmi célú hordozórakéta- és műholdképességének kiépítése. A kormány azt is feladatul tűzte ki az ügynökség számára, hogy 2032-ig űrhajókat juttasson el a Holdra, 2045-ig pedig a Marsra, és támogassa az élvonalbeli tudományt.

A koreai űrügyekkel 1989 óta a Koreai Űrkutatási Intézet (KARI) foglalkozott, de a fókusza szűk volt. A csillagászati kutatás és a nemzetközi ügynökségekkel való együttműködés a Koreai Csillagászati és Űrkutatási Intézet (KASSI) hatáskörébe tartozott, és különböző más minisztériumok bizonyos fokú űrkutatási felelősséggel rendelkeztek. Az ország Tudományos és Informatikai Minisztériumának (MSIT) érvelése szerint „a jelenlegi rendszer, amelyben a minisztériumok között szétszórt űrkutatási funkciók vannak, korlátokat szab a növekedésnek” – különösen, mivel az űrpolitika kibővült „az űrkutatásra, az iparra, a biztonságra és a nemzetközi együttműködésre”.

A KASA létrehozása és az ország űrprogramjainak egységesítése a 2022 májusában elnökké választott Yoon Suk Yeol egyik kampányígérete volt. Az ügynökség létrehozását, a KARI és a KASSI KARA hatáskörébe való áthelyezésről szóló törvényt tavaly fogadta el a nemzetgyűlés. A most hatályba lépett jogszabállyal létrejött a KASA, mely egy a hordozórakétákkal, az űrtudománnyal/űrkutatással, a műholdakkal, a fejlett repüléssel, az űrpolitikával, az űrkutatási vállalkozásokkal és az űrkutatási nemzetközi együttműködéssel foglalkozó egységes szervezet. „Az űrügynökség legfontosabb szerepe az lesz, hogy támogassa a magánszektort az űrfejlesztés irányításában” – magyarázta a KASA vezetője, Yoon Young-bin.

A dél-koreai űrtechnológiai fejlesztéseket mesterségesen lelassította az USA-val kötött hidegháborús megállapodás, amely 2020-ig megtiltotta, hogy űrprogramot fejlesszen. Azóta a nemzet gyorsan számos sikert ért el – például a Pathfinder Lunar Orbiter, a Danuri 2022 augusztusában indult, és 2023 februárjában küldte vissza az első képeket. A Danuri 2023 szeptemberében küldött vissza képeket India Chandrayaan-3 Hold-missziójáról. Dél-Korea arra is felhasználja űrbeli képességeit, hogy Észak-Koreát szemmel tartsa. Decemberben fellőtte első katonai felderítő műholdját, majd két nappal később egy magán kereskedelmi műholdat, amelyhez saját szilárd hajtóanyagú hordozórakétát használt.
 

Eddig a való világból származó hír, aminek alaposan megalapozott egy tavaly megjelent, fent bemutatott Yong-hwa Kim által rendezett dél-koreai sci-fi, a A Hold (The Moon/ 더 문 ).

Dél-Korea
A Hold (2023) 더 문

Ez az űrtúlélő dráma nagyon izgalmas, fantasztikusan látványos és kellően drámai. – A közeljövőben játszódó történetben Dél-Korea első emberes küldetése a Holdra tragikus katasztrófával végződik, amikor a kilövést követően robbanás történik a fedélzeten. 5 évvel később sikeresen elindítják a második emberes űrrepülést, de egy váratlan és erős napkitörés meghibásodásokat okoz az űrhajóban.
A hajó parancsnoka és a pilótája űrsétára indul a hibák kijavítására, de egy balesetben életüket vesztik.
Az egyetlen túlélő űrhajós Hwang Sun-Woo ( Do-Kyung-soo ) úgy dönt, hogy a sérült és meghibásodott űrhajóval is folytatja a küldetést.

További hasonló témájú videók