Aldous Huxley és Szép új világunk

130 éve született Aldous Huxley angol író.

Aldous Leonard Huxley 1937-től az Egyesült Államokban élt. Legismertebb műve a Szép új világ című disztópia, amelyet 1931-ben írt. (Egy évvel később jelent meg először nyomtatásban.) Műveinek gyakori témája volt a társadalom, eszköze a társadalomkritika és a szatíra. Verseket, esszéket, bűnügyi témájú regényeket és novellákat is írt. Aldous Huxleyt hét különböző évben jelölték irodalmi Nobel-díjra.

Máig vitatott kísérleteket folytatott tudatmódosító szerekkel, meszkalinnal, LSD-vel. Eredményeiről többek között az Érzékelés kapui – Menny és Pokol című művében írt. Huxley úttörő volt a pszichedelikus drogokat a „megvilágosodás” kereséséhez használók közt, elhíresülve arról, hogy halálos ágyán 100 mikrogramm LSD-t vett magához.

Aldous Leonard Huxley, aki már egész ifjan népszerű költőnek indult, majd azt hihették, hogy mint nagyapjuk és bátyja, ő is nagy biológus lesz. De attól kezdve, hogy 27 éves korában megjelent „Crome Yellow” (magyar fordításban „Nyár a kastélyban”) című igen szellemes, nagyon szórakoztató regénye, otthon és külföldön nyilvánvaló volt, hogy a század jelentékeny prózaírói közt van a helye. Bár idős korában – ötvenes-hatvanas éveiben – sokan azt is mondották, hogy a kábítószerek lélektani hatásának ő a legnagyobb pszichológusa. Itt-ott filozófusnak is tekintették. A marxisták is elismerték, bár nehezményezték, hogy nem materialista. A többé-kevésbé vallásosak is elismerték, csak azt nehezményezték, hogy nem idealista. Csökönyös agnosztikus volt kezdettől mindvégig, aki azt hiszi és állítja, hogy nincs tudományos lehetőség Isten, a földi életen kívüli létforma, test és lélek azonosságát vagy különbségét akár bizonyítani, akár tagadni.
De gyakran járt a megismerhetetleneknek a határvidékén, és szakértője lett a buddhista vallásnak és misztikának. A technikai fejlődéstől pedig mindig nagyon félt, mert úgy vélte, hogy ellenőrzés nélkül fejlesztik a műszaki ismereteket és műszaki gyakorlatot, az vagy lélektelen elgépiesedésbe viszi az emberiséget, vagy csodafegyvereivel elpusztítja az egész földi életet. De a szorongást is, a jövendő komor lehetőségeit is, az értékek – szépség, jóság, igazság – várható elenyészését is oly kellemesen, szellemesen, fordulatosan tudta elbeszélni, hogy nem egy olvasó elsősorban humoristának tartja, noha szatírája – ha nevettet is – felettébb komor. Annyi bizonyos azonban, akárhogyan is ítéljük meg, a század legjelentékenyebb írói közé tartozik, akkor is, ha regényei „bestseller”-szerűen népszerűek, könyvei óriási jövedelmet biztosítanak írójuknak, de akkor is, ha kelendőségük időnként a művelt olvasórétegekre zsugorodik, hiszen halála óta a múlhatatlan klasszikusok közt van a helye.
…
Sok műfajú, összességében sok kötetet igénylő életművében alighanem három regény a legfontosabb, ezek adják klasszikus rangját. Ezek a „Point Counter Point” (egyik magyar fordításában „A végzet bábjátéka”), a „Brave New World” („Szép új világ”) és az „Eyeless in Ghaza” („A vak Sámson”). 

Huxley valamennyi művét érdemes olvasni, gazdagok, bölcsek, mulatságosak. De aki ezt a hármat olvasta, tudja, ki volt Aldous Huxley. (Hegedűs Géza: Irodalmi arcképcsarnok)