ÖRÖKLÉT: Id. Reiter István hegedűművész

Reiter István
Reiter István

Életének nyolcvanadik évében hétfőn este elhunyt Reiter István hegedűművész, karmester, zeneszerző és tanár.

Reiter István Kassán született, az általános iskolát is itt végezte. Ezt követően előbb a Pozsonyi-, majd a Kassai Konzervatórium növendéke volt. Zenész diplomáját a Pozsonyi Zeneművészeti Főiskolán szerezte.

Közel harminc éven át volt a Szlovák Filharmónia tagja, több éven át koncertmestere. Ezt követően 8 éven át tanított a Pozsonyi Konzervatóriumban.

Gyakori vendége volt a Capella Istropolitana, a Szlovák Vonósnégyes, a Franz Lehár Orchester, a Pressburger Solisten és számos más együttesnek. Olyan világhírű művészekkel dolgozott együtt, mint Riccardo Muti, Claudio Abbado, Placido Domingo, Ennio Morricone, Josefine Baker és mások.
Pályafutása során több száz tévé-, rádió- és hanglemezfelvétel készült vele.

1997-től zenetanári tevékenysége mellett a szóló, ill. a bécsi zene nagy ismerőjévé, „Stehgeiger”-ré tökéletesítette magát. Fiával, ifj Reiter Istvánnal „Reiter Duó“ néven rendszeresen fellépett bel- és külföldön egyaránt. Élete utolsó éveiben több szerzői estet is adott. 2016-ban átvehette a Harmónia-életműdíjat.

Hangvarázslók – Lelkes Júlia és Reiter István2014-ben ünnepelte életjubileumát a Lelkes Júlia – Reiter István művészházaspár, emlékét ezzel a beszélgetéssel idézzük meg:

További hasonló témájú videók