Elhunyt Losonczi Ágnes

Életének 96. évében elhunyt Losonczi Ágnes Széchenyi-díjas magyar iskolateremtő szociológus, társadalomkutató.

Losonczi Ágnest a magyarországi szociológia alapító tagjai között tartják számon, 1963-ban már induláskor ott volt MTA Szociológiai Kutatócsoportjában, a tudományos életbe akkor „befogadott”, az először „intézményesült” / „engedélyezett” szociológiai műhelyben. Eredetileg a Táncművészeti Iskola (Mozdulatművészet) pedagógia szakát végezte 1951-ben, illetve ezzel egy időben a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakot látogatta. Majd az az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi karának magyar-történelem szakára járt 1951–57 között.
Érdeklődése a társadalom iránt személyes élettapasztalatából fakadt, átélte a 20. század megrendítő történelmi-társadalmi változásait, ahogy a vonzó társadalomjavító eszmék keserű valósággá váltak, és emberellenes bűnökbe torzultak. Szembesült a politikai hatalom mindennapi propagandájával, ami elfedte és elhazudta a tényeket, ahol a valóság érdekük szerinti átfestése vált mindennapi gyakorlattá. Rátalált a szociológiára, a társadalmi valóság elhivatott kutatója lett, a tények feltárásában kereste az igazságot.

Első kutatási területe – indulásának megfelelően – a zene volt, a művészet-, illetve a kultúraszociológia.

1963-ban, zenetörténeti és zeneszociológiai munkássága már érdeklődést váltott ki. Kutatásai különböző társadalmi terekben a zenei felfogást és befogadást vizsgálták: az üzemi munkások között élő zenéről és a koncerttermek közönségének zenei ízléséről szóltak írásai. A Szociológiai Kutatócsoport igazgatójának, Hegedüs Andrásnak lett aspiránsa. Részt vett a Hegedüs András szervezte, szociológusok és szociográfusok közös terepmunkájában: mintegy 22 témával járták Heves megye falvait. Társaival – többek között a szociográfus-költő Csoóri Sándorral, Tornai Józseffel, Kún-Szabó Ferenccel és a szociológusok közé tartozó Heller Ágnes filozófussal, Márkus Máriával, Varga Ivánnal, Földvári Tamással dolgoztak együtt. H. Sas Judittal együtt járták a házakat,
ki-ki a maga útján, saját témája szerint építette fel kutató módszerét. Érdekes viták, jó hangulatú beszélgetések jellemezték a kutatómunkát. Losonczi a mindennapokban figyelte meg a zene „jelenlétét”, a környező hangzásvilág érzékelését, a köznapi és ünnepi zene beágyazódását a falusiak életébe. A XX. Század Hangja Kutatóműhely archívumában fellelhető, Losonczi Ágnes életművét felölelő gyűjtemény a kutatási anyagok egy részét és a kutatások dokumentációját részletesen ismertető táblázatot tartalmaz.

A gyűjteményről készült táblázat tartalmaz néhány, a Heves megyei kutatás alapján készült tanulmányt, az iskoláztatás és az ízlés vizsgálatához tartozó kérdőíveket, valamint három interjút, ám ezek a dokumentumok fizikai formában nincsenek meg.

Losonczi Ágnes kutatásait egy összefonódó, egymásra épülő, egymásból következő, és a társadalom „miértjeibe” egyre mélyebbre hatoló kérdés-válasz folyamataként is lehet szemlélni. Ahogy Tibori Timeának adott 2011-es szakmatörténeti interjújában állítja: „A kérdéseim vittek kutatásról kutatásra az elmúlt öt évtizedben.”

2005-ig, 77 éves koráig tartó aktív munkásságáért többek között a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével (2007), Príma Díjjal (2007) és Akadémiai Díjjal (2004) tüntették ki. A gyűjtemény ezen életmű anyagait foglalja magába.

A „Losonczi-módszer”

Losonczi Ágnes Magyarországon elsőként ötvözte a kvantitatív és a kvalitatív társadalomkutatási módszereket. Kérdezni, kutatni, elemezni, állítani, bizonyítani, a bizonyítékokat megvizsgálni, kételkedni és újra kérdezni. A lényeg: a jelenségek mögé menni. Ez magyarázza „lépéseit” a kutatómunkában. „Go behind!”, azaz „Menj (a jelenségek) mögé!”, kívülről is megerősített kutatói módszere. Egyre mélyebbre ásni, hogy ne ragadjunk meg a jelenségek felszínén.

___________

Munkásságát két kötet tárja a nyilvánosság elé, 2020-as és 2022-es kiadási évvel, mindkettő hozzáférhető:

• Losonczi Ágnes összegyűjtött tanulmányainak megjelenése a magyar szociológia jelentős eseménye. Szerzője élő klasszikus, aki nélkül a magyar szociológia XX. századi újjászületése aligha ment volna végbe sikeresen. A kötet öt fejezetében sorra olvashatjuk az eredeti megjelenés időpontjában igen nagy figyelmet keltett tanulmányokat, amelyek szerzőjük széles körű érdeklődéséről, intellektuális bátorságáról, történelmi érzékenységéről, mélységes humanizmusáról tanúskodnak. Mindezek olyan erények, amelyek a ma és a jövőben felnövekvő szociológus generációk számára is fontosak és tovább örökítendőek.

A kötet írásai önmagukban is jelentős, maradandó alkotások, ugyanakkor híven őrzik a kor lenyomatát, bizonyságot adva arról, hogy a lelki függetlenség, a gondolkodás szabadsága szabadsághiányos politikai és ideológiai körülmények közepette is megőrizhető. (Csepeli György,  Professzor emeritus, az MTA doktora)

• Az iskolateremtő, Széchenyi-díjas szociológus, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének egyik alapítója pályája során nemcsak jelentős – nem egy esetben úttörő – kutatásokat folytatott, és ezek eredményeit kötetekben bocsátotta közre, de számos alkalommal kapcsolódott be olyan dialógusokba, amelyek éppoly maradandókká váltak, mint tanulmányai és monográfiái.

Mind a zeneszociológia, az életmódkutatás, az egészség alakulásának társadalmi feltételei, vagy a történelmi sorsfordulók lenyomata egyének és családok életén, felkeltette a szélesebb közönség érdeklődését is, és ennek nyomán interjúk mutatták be és „fordították le” tudományos eredményeit az érdeklődők számára. Napilapok, tudományos folyóiratok, rádió- és televízió-műsorok szereplője volt Losonczi Ágnes, s ennek során nemegyszer születtek olyan interjúk, amelyek érvényessége messze túlmutat a konkrét időszakon.

A Gondolat Kiadó 2020-ban adta közre Losonczi Ágnes eddig könyvben nem publikált tanulmányait, amelynek folytatásaként most a szerző beszélgetéseinek sorozata lát napvilágot, amelyek hasonló tematikát követnek, mint a tanulmánykötet írásai, de plasztikusabb, összetettebb képet adnak a vizsgált kérdéskörökről, felvetve ezek befogadásának esélyeit, társadalmi térbe helyezve az elvontnak tűnő tudományos dilemmákat, és gyakran rendkívül érdekes területekre „kalandozva”. A beszélgetőtársak pedig sok esetben a magyar újságírás klasszikusai, s ez még izgalmasabbá teszi a dialógusokat.