Faragó Laura 75

 

Faragó Laura népdalénekes • Fotó: Czimbal Gyula / MTI

Faragó Laura Kossuth- és Magyar Örökség díjas magyar énekművész, népdalénekes 75 éves.

Országos ismertségre 1970-ben tett szert, amikor első helyezést ért el a Röpülj, páva! című televíziós vetélkedőn. Tanári diplomája megszerzését követően a berlini Hans Eisler Zeneakadémiára került, ahol a dal- oratóriuménekes szakon tanult tovább; mestere Dagmar Freiwald-Lange professzor volt.

Egy ideig a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetében dolgozott Vargyas Lajos munkatársaként, később sokat foglalkozott népdalgyűjtéssel is, elsősorban az 1940-es években Baranyába menekült moldvai csángók körében, Domokos Pál Péter irányítása mellett. E kutatásaiból CD-melléklettel ellátott könyvet is megjelentetett a 85. ünnepi könyvhét alkalmából, Szép illatja száll a víg szívemre címmel; ugyanezen munka elismeréseként 2014. június 21-én Magyar Örökség díjban is részesült.

Az alábbi két videóban elhangzik:
Acapella-blokk: Szivárvány havasán
Balassi Bálint: Bocsásd meg Úristen
Goudimel: Mint a szép híves patakra (42. zs.)
Csokonai-dalok: A tihanyi Echóhoz
Csokonai-dalok: A reményhez
Csokonai-dalok: Tartózkodó kérelem (Forrás: Horváth Bálint)