Csíkszentmihályi Mihály Áramlata

90 éve született Csíkszentmihályi Mihály Széchenyi-díjas magyar-amerikai pszichológus. A flow-élmény, vagyis egy nagyon összpontosított elmeállapot pszichológia koncepciójának megalkotója. A Claremont Graduate University Pszichológia és Menedzsment tanszék professzora volt, előtte a Chicagói Egyetem Pszichológia Intézetének és a Lake Forest College szociológia és antropológia intézetének vezetőjeként dolgozott. A Magyar Érdemrend nagykeresztjének tulajdonosa, az MTA külső tagja, szakterülete a fejlődés- és neveléslélektan, valamint a kreativitás- és tehetségkutatás volt.

A flow-élmény az elme működésének egy olyan állapota, melynek során az ember teljesen elmerül abban, amit éppen csinál, amitől örömmel töltődik fel, abban teljesen feloldódik, minden más eltörpül mellette, bármi áron folytatni törekszik. 

Ezt, vagyis a pozitív filozófia fogalmát először Csíkszentmihályi Mihály fogalmazta meg, és azóta a szakterületen kívül is számos helyen hivatkozzák. Mérő László szerint Seligman, Fowler és Csíkszentmihályi fogalmazták meg a pozitív pszichológia tudományos irányzatát 1998. január első hetében.

A tudós szerint a flow-élmény egy teljesen összpontosult, a motivációt a maximumig fokozó élmény, melynek során az ember képes teljesen egy dologra figyelni, és megfelelően átélni saját érzelmeit a legjobb teljesítmény, vagy tanulás végett. A flow-élmény egyik legbiztosabb jele, hogy ösztönösen, akár kitörő örömöt érzünk, miközben egy adott feladatot oldunk meg, de a flow-t úgy is le szokták írni, mint egy lebegést, amikor csak az adott feladatra fókuszálunk.

Fent:

Csíkszentmihályi Mihály: A flow felfedezése és jelentősége, Sapientia EMTE, Csíkszereda (2018)

Csíkszentmihályi Mihály: A flow felfedezése és jelentősége a modern társadalomban és a jó üzleti tevékenység számára
Gary Gute: A flow alkalmazása az oktatásban és a fejlesztésben
Buzády Zoltán: Flow alapú vezetés fejlesztése FLIGBY-játékokkal

• • •

Csíkszentmihályi Mihály Flow azaz Az Áramlat című könyvének animált könyvajánlója magyarul a „Fergeteges Fejlődés” csatornáról.

A videóból megtudhatod:
– Mi a Flow állapot? Mit élsz át alatta, hogyan ismerheted fel?
– Hogyan hozhatod létre, mik az alapfeltételei?
– Hogyan teremtsd meg a saját boldogságodat a jelenben, azaz hogyan alakíts át minden elfoglaltságot élvezetessé?
– Hogyan válaszd szét a célok elérését az érzelmi állapotodtól?
– Mi a különbség néhány, a kultúra és a társadalom szerint élvezetes elfoglaltságok között, amelyek visszatartják az embert, és az olyan örömteli elfoglaltságok között, amik fejlesztik és előre viszik?
– Mik azok az elfoglaltságok, amiket érdemes elkerülnöd, ha nem szeretnéd, hogy fizikailag és mentálisan is romoljon az állapotod?
– Mit tegyél ha unatkozol, vagy unalmas dolgot kell megcsinálnod?
– Mit tegyél, ha szorongsz vagy stresszes vagy, mert nehéz feladatot kell megcsinálnod?