„Szemből, halál”

0 Views

0 Likes

2024. november 1. péntek

„Szilágyi Domokos a XX. századi magyar líra egyik jelentős erdélyi alakja. Bár a Szekuritáté beszervezte, költői nagysága és a magyar irodalomban elfoglalt kiemelkedő helye vitathatatlan” – írja róla az Erdélyi Napló.

Ezerkilencszázhetvenhat november hatodikán hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára Szilágyi Domokost, a romániai magyar költészet zsenijét, aki tíz nappal azelőtt tűnt el, és akinek a holttestét a közeli erdőben, egy vadcseresznyefa alatt találták meg. Harminc évvel később, az ötvenhatos forradalom kolozsvári eseményeiről szóló dokumentumfilm forgatása közben, a román titkosszolgálat dossziéinak tanulmányozásakor B. Nagy Veronika, és történész tanácsadója, Stefano Bottoni szembesült azzal a ténnyel, hogy egy akkori diáklányról a jelentéseket Balogh Ferenc fedőnéven minden valószínűség szerint egyetemi diáktársa, Szilágyi Domokos írta. Az elképesztő, és utóbb más forrásokból is igazolódott felfedezés bombaként hatott az erdélyi magyar társadalomra, a magyar irodalmi életre.

A TVR1 – MAGYARADÁS az egyesen filmjében Szilágyi István író meséli el a temetés körüli bonyodalmakat, megszólal többek között Péterfy Irén hajdani diáktárs, akiről a költő ügynökként jelentett, emlékezik a barát, Páll Lajos, a volt feleség, és elhangzik Bíró József előadásában néhány sokatmondó Szilágyi-vers. A filmbeli vallomások még a sajtóbotrány előtt készültek. Szilágyi Domokos ügynökmúltja fájdalmat ébresztett a film alkotóiban is. Most, a költő halálának 40. évfordulóján még értékesebbek a 10 évvel ezelőtti felvételek. A filmet B.Nagy Veronika és Sánta Ádám készítette.

Gyártásvezető: Bartha Margit
Vágó: T. Biró Hajnal, Borsos Tünde Krisztina
Rendező-operatőr: Sánta Ádám
Szerkesztő-riporter: B. Nagy Veronika

_________________________________________

JÁTÉKOK I

Európát játszottam. Kusza játék.
Északot, Délt, keletet, nyugatot.
Egyik félt. Másik röhögött. És
simogatott. És rúgott. Ugatott.
Melyik hogy. Simultam és féltem.
Vagy négykézláb lihe-loholtam.
Vagy tán Európa voltam én magam,
föltámadásra várva, holtan.

Játsszunk életesdit –
játékomat esdd itt,
játékodat esdem,
nélküled elestem,
hogy sátán, se isten
föl már nem emelhet,
s mint az anyamellet
csecsemő (ki mellett
csak a szárazdajka):
kéri, el nem éri:
én is, mint affajta
kisded, gyámoltalan,
kérlek számolatlan
szókkal, kérdlek: látsz a mi
játékunkban (boldog
és elnyűtt koboldok)
játékon-is-túlit
(jaj, az idő múlik –
„a k a r s z – e j á t s z a n i ?”)

Írom, írom a papíron.
Tarka szarka farkatolla
jár, mint a motolla.
Arca pötty-pötty, csupa szeplő,
szájam csak kereplő.

Kócmadzag a fakilincsen
öröklötte kincsem.
Kéretlen költőnek írja
ceruzája és papírja.
Írom, írom, írom, írom
az írt a papíron.

Hát játsszunk ismét Európát.
Úgyis csak játékra jó.
„Szárazföld helyett a tenger,
kocsi helyett hajó.”
Hogy mindig csak valami helyett.
Vakvilágba, vakon.
Még az utolsó ítéletet is
átalhatom.

JÁTÉKOK II

Játsszuk, ami nincs, de lehetne.
Játsszuk, ami nincs, de szeretne
lenni. Esendő mimagunkat.
Társaink meg mikor unnak?
Játsszunk – nem gyermeki babra (=babrálás),
nem, nem megy a játék babra,
hogy megfőzve az ember megenné:
ó, építő, ne éhezz!

Az építés is véres.

Tanú rá Kőműves Kelemenné.

Játsszuk, ami nincs, ami volt,
játsszuk, ami nincs, ami lesz.
Poklot s mennyet, hol a holt
közel érzi magát földijeihez.
Földet, hol a menny s a pokol.
Játsszuk meg a Nap meg a Hold
ragyogását – játsszuk, ahol
játszanunk adatott.
Légy élő, a jövőt sose félő,
akár az időt a halott.

Játsszunk, az idő amíg enged.
Játsszunk jámborka türelmet.
Játsszunk dugvást belényugvást,
játsszuk, ha tudunk, ha tudunk, mást,
játsszunk e megunt
golyóbison éteri álmot,
örökös zeniten a megállott
Napot. Játsszunk, ha tudunk.

San Franciscót vagy Oslót,
Párizst, Stockholmot, szertefoszlott
– vagy eljövendő? – álmokat.
A játék kábít, álmot ad.
S reményt is, „égiekkel játszót”.
Olyat, hogy fejbúbunk se látszott
ki. Ó, omega s alfa.
És keresvén rokonait,
fölütheted Csokonait,
hol írva vagyon: vak és csalfa.